VinCE 2016 - átfogó kép a magyar borkínálatról
Bármennyire igyekeztem, több kiállító standját hagytam ki, mint ahányhoz eljutottam kóstolni. Valójában elmondhatom, hogy esélyem sem volt jelentősebb lefedettséget produkálni. Ez a VinCE tényleg nagy boros esemény, tényleg átfogó, és ráadásul eléggé jól pozícionált, jól szervezett. Nem túl szakmai, és nem is túl marketinges, nem szemforgatóan sznob, de azért csillogó-villogó és luxus-ízű.
Az összesen 125 boros standból - ami nem ugyanennyi kiállító, mert a kis pincészetek sokan együtt kaptak egy standot, a nagyok közül meg páran többet is elfoglaltak - 15-höz sikerült eljutnom és érdemben körülszaglásznom (szó szerint is), ami egy délután alatt nem is rossz teljesítmény. Éppen 30 tételt kóstoltam meg, és a közeljövőben sokat fogok írni ezekről, mert minden irányban értek meglepetések és sok tanulságot szűrtem le. Borászokról, borokról (fajtákról), árakról, fogyasztókról, ítéletekről és előítéletekről.
A borok általános színvonala jó volt, középmagas. Ez azt jelenti, hogy a termelők ilyennek pozícionálják az eseményt, tehát a jobbik boraikból hoznak. Az én megítélésem szerint kiemelkedő volt a nagy vörösök - bikavér superior, bordeaux típusú házasítások - minősége, és a hozott fehér boroké is általában. Kivétel ez utóbbi kategóriában a kistermelők bora volt, mert ezeknek minőségével általában elégedetlen voltam.
Továbbiakban erről szeretnék írni.
Nem volt olyan kistermelői stand, ahol a kóstolt fehérboroknak ne lett volna legalább halványan, de sokaknál inkább határozottan, egy szúrós, esetenként picit ecetes illata-íze. Sajnos több olyat is kóstoltam, akiknél ez teljesen rátelepedett a bor más illat- és ízjegyeire, és emiatt számomra értékelhetetlen volt a bor. Nem kénezés miatti szúrósságra gondolok, azt én máshol érzem (a hörgőim azonnal összeugranak a kicsit magasabb kéntartalomtól és fulladok tőle), de nem is az ecetes vagy tejsavas erjedés szúrósságára. Egy olyan szúrósságra, amely időről-időre kiszellőzik, azután újból megjelenik és megtölti a pohár öblét - egy olyan szúrósság, amely véleményem szerint a hordóhasználatból ered. Fássá, kesernyés-szúróssá teszi az italt, de ha pörgetjük, nyúzzuk, akkor előhozható mögüle a bor igazi arca, csak éppen újra meg újra rátelepszik. Én ezt borhibának veszem. És véleményem róla az, hogy nagyon sajnálatos, mert a kis kézműves pincék komoly potenciált jelenthetnének - már csak nagy számuk miatt is - a jövő naggyá váló pincéinek csíráiként, de így, hogy technológiailag nem tökéletesen tiszta a boruk, így sajnos nem.
Éreztem ezt ismertebb tokaji pincészet száraz furmint boránál éppúgy, mint somlói termelő juhfarkjánál, de benne volt mátraaljai merlot-ban is, neszmélyi borban is - pincészetek nevét szándékosan nem adom közre. Ez alapján tehát közkeletű betegségnek gondolom, és egyértelműen a kisebb, kézműves jellegű borászatokat érinti, akiknek bizonnyal azért, mert nem rendelkeznek kellő tőkével a technológiai tisztaság tökéletes fenntartásához, nem sikerül kiküszöbölniük ezt a kisebb-nagyobb mértékben zavaró szúrós mellék-illatot.
De nem akarom negatív gondolatokkal befejezni ezt az első cikket. Nagyon jó volt a megmérettetést, a rendezvény méretét, a felhozott borok sokszínűségét, a szakmai közönség érdeklődésének magas fokát látni, nagyon jó volt beszélgetni a borokról a termelőkkel, borászokkal, marketingesekkel, és szívet melengető érzés volt azt látni, hogy a verseny ebben a "szektorban" is előre visz, hogy évről évre egyre teltebb, gazdagabb, érettebb a kínálat, és hogy van, lesz utánpótlás bőven a magyar borok palettáján az elkövetkező évtizedekben.