Tokaji Március Nagykóstoló - 2016.03.19.

Ha jól érzékelem, én vagyok az első, aki a Tokaji Március rendezvényről beszámol. Nem titkolt szándékom is, hogy így legyen.

Nagyszabású, kiváló rendezvény volt a Tokaji Március a Corinthia Szállóban. Széles, bár nem átfogó képet adott Tokaj-Hegyalja borairól, termelőiről, erőfeszítéseikről és munkájuk irányáról. 68 borászat állított ki, vagyis állt standon. Közöttük nagy, ismert nevek és ismeretlenek egyaránt előfordultak. Csalódás volt számomra azonban - és megvallom, Tokajról szóló bármilyen rendezvényt egyáltalán nem tudok elképzelni - hogy a 68 között nem szerepelt a Disznókő, a Pannon Tokaj, vagy például Árvay János. Nagyon hiányoltam. Nem tudom, miért maradtak távol, és feltételezésekbe sem akarok bocsátkozni, de úgy gondolom, hogy nélkülük az átfogó kép Tokajról jelentősen csorbul. A másik, ide tartozó gondolatom, hogy ha a Royal Tokaji, meg a Sauska megtette, hogy standdal állt ki a rendezvényen, akkor igazán megtehette volna Lenkey Géza, meg a Kikelet Pince is.

Tokajról több elképzelés él az átlagember és a szakmabeliek gondolkodásában. Lépten-nyomon azt halljuk-olvassuk, hogy a száraz furmint a jövő, ugyanakkor Áts Károly arról nyilatkozott, hogy az aszú mindig is Tokaj zászlós bora, fő terméke marad. Jól van ez így, nem kell beskatulyázódni sem a közgondolkodás, sem a divatok áramlataiba. Megújulni is mindig tudni kell, meg az elért eredményeket megmutatni és az elismerésben fürdeni. Egy valamit nem lehet soha abbahagyni: a munkát, az pedig Tokajban is folyamatosan jelen van, és a borászok derekasan végzik a dolgukat.

Ennyit előrebocsátva a kóstolóról bennem kialakult összképről szeretnék beszámolni.

Rövidke idő állt rendelkezésemre, hogy megismerkedjek a felhozatallal. Mindössze két óra, s ezalatt 18 pincészettől tudtam kóstolni, volt, akiknél több tételt is. Összesen 25 tételre volt időm. Mindenhol kerestem a száraz furmintot, és igyekeztem prémium tételt kóstolni. Ahol a furmint - vagy ezzel egyenértékű házasítás - rendben volt, ott főbort is kóstoltam.

Legfontosabb kritikai észrevételem, hogy a borász társadalom nem felkészült a megmérettetések színvonalának felmérésére. Kérem, tisztelet a kivételnek, ki kell mondani az igazságot: egyészen nagy, és ismert borászatok tételei is - a kicsi és ismeretlen borászatoké pedig jellemzően - valamilyen hibában szenvedett. Leggyakrabban az oxidáció jelentkezett, a darabon tartás íze. Hogy erre miért kellene nagyon odafigyelni, arról elmondok egy történetet.

Ott álltam 2009 nyarán egy tekintélyes londoni internetes borkereskedő irodájában és tokajit kóstoltattam. Az egyik kedves boromat töltöttem neki éppen, egy prémium tételt, azután talpig elsápadtam, mert beleszagolt és ezt mondta kimért hangon "This wine is oxidised. I cannot serve this to clients". A tétel ennyi volt részéről, ment a kiöntő edénybe. A boron az oxidáció olyan csekély mértékben volt érezhető, hogy ennyi miatt ezen a Tokaji Március kóstolón egy másodpercre sem emeltem volna fel a szavam. "But that's part of the style" - próbálkoztam, de szárazon letorkollt: "this is not a sherry, it must not be oxidised at all". Az élmény annyira élénken él még bennem, hogy filmszerűen látom a történetet magam előtt. Pedig ez az ember nem egy MW, és az ügyfélköre még kevésbé MW (a Square Mile közönségének jó 80%-a egyszerű mennyiségi borfogyasztó, más kérdés, hogy minőségből mennyiségi). Hogy mégis üzlet lett a kóstoltatásból, azt az aszúk kiemelkedő minősége és a kereskedő nem kis jóindulata biztosította. Megvallom, hogy ott és akkor szorult helyzetben éreztem magam. Azóta tanulság számomra, és örülnék, ha más számára is az lenne: csak azt mutatjuk meg, ami 100%-os. Főpróbán még elmegy, ha a súgó néha segít a szövegben, de a nyilvános főpróbán már nem tolerálható.

Az oxidáció mellett több fáradt, szétesőben lévő, vagy szétesett tétellel is találkozhattam, például az egyik nagy reménységemmel, egy fordítással. Ugyanis kevesen hoztak olyan különlegességet, mint a fordítás, amit azután természetes kíváncsiságomnál hajtva meg kellett kóstolnom. Nem örültem az élménynek. További problémákat okozott az ecet, az illó, és mindezek egy olyan presztízsű rendezvényre hozott borokban, amit a Corinthia Szállóban tartanak. Borászok, figyelem! You cannot serve this to clients!

Másik konklúzióm, hogy igazodni kellene a fogyasztói igényhez. Ma, amikor minden csapból az folyik, hogy Tokaj jövője a száraz furmint, akkor nem érzem helyénvalónak, ha furmint utáni érdeklődésemre azt válaszolják a standon, hogy "egy száraz sárgamuskotályt / száraz hárslevelűt tudok mutatni". Megkóstoltam, és nem is volt rossz, de a sárgamuskotály nem furmint. Még azzal is jobban ki lennék békülve, ha azt válaszolják, hogy "borászatunk egy furmintra épülő házasítással mutatja be ezt a kategóriát", vagy valami hasonló. És még ha nem ez a fő profilja, akkor is. Meg kell érteni az idők hívó szavát és azzal kell csatába indulni, amit megkíván. A lengyel lovasság 1939-ben a német tankok ellen érdemben harba bocsátkozni nem tudott, csak lemészároltatni tudta magát.

Szóljak pár szóta a szép élményekről is. Nem tévedett a zsűri, amikor a Mádi Borház "iMÁDlak" Tokaji Cuvée 2013 tételét a legjobb házasítások élén jelentette meg. Tőlük amúgy még ennél is jobb tételt is lehetett kóstolni. Ugyancsak felüdülés volt a Tállya Wines standjánál kóstolni, és ért szép élmény a Tokajicumnál. Ezekről majd külön is írok.