Tokaji helyzetkép

Szombaton lezajlott a Tokaji Március kóstoló a Corinthiában, mint minden évben. A már-már reprezentatívnak tekinthető kóstolón ezúttal 59 borászat vett részt és a rendezvény népszerűségét mutatja, hogy 18 órakor már volt olyan pincészet, aki nem tudta valamennyi kiállított borát kóstoltatni, mert elfogyott. A reprezentatívság foghíjait néhány olyan sztárborászat jelenti, mint a Kikelet Pince, Demeter Zoltán, a Pannon Tokaj, Lenkeyék, Sauska, nem sorolom. Ez egy önkéntes rendezvény, senkit nem lehet kötéllel idehúzni. Amúgy is csak az én szempontomból kár, hogy nincs egyszerre mindenki jelen, csak a borbecsüs olyan lusta, hogy mindent egyszerre szeretne egy helyen (de jó volna!) megismerni és összehasonlítani.

Azzal a szívet melengető érzéssel jöttem el a kóstolóról, hogy nagyon jó irányba haladnak a legtöbben. Egységesen a modern, nemzetközileg élvonalnak számító stílus irányába tettek lépéseket. A borok – néhány kivételtől eltekintve – teltek, koncentráltak, stílusosak, letisztultak, hűen tükrözik Tokaj átfogó jellegét és a szűkebb terroirjaikat.

Kiemelkedő volt utóbbiak közül az Árpád-hegyi Pince löszös talajról származó Zafír-dűlő furmintja, amely a talajból nyert lengeséggel ötvözi a megszokott és keresett tokaji jelleget és magas extraktot. Izgalmas volt a Breitenbach tőlük megszokott kérlelhetetlen, szinte brutális ásványos világával, valamint a több esetben szikárként jellemezhető – de éppen ezért nagyon piacos, főként gaszróban trendi – furmintok sora, a MAD-nál, a Royalnál, a Basilicusnál, a Kern pincénél. Visszafogott és úgy is mondhatnám hogy angolos eleganciára törekszik az Áts pince, a Kardos, a Barta pincészet. Izgalmas hárslevelűket is lehetett kóstolni, amikben a fajta (számomra zavaró) „kövérség-érzete” cseppet sem jött át. Ugyanakkor nem tetszett a Royal Tokaj már-már sauvignon blanc-t idéző ízvilágú hárslevelűje – ami azért meglepő, mert a terroirjaik helyi éleszőinek koncentrátumaival erjesztenek – bár a hírek szerint a brit piacon ez is gyönyörűen fogy. Mindennek ellenére legfeljebb érdekes kísérletnek tudom látni, de nem szerethető-követendő példának. Ezzel szemben nagyon szerettem Orosz Gábor 17-es zamatos és részletgazdag hárslevelűjét, a maga csilis csípősségével a lecsengésben. Meglepetés volt a számomra korábban ismeretlen tállyai Rózsa pincészet 17-es „Együtt” száraz furmintja, amely a szigorú ásványosság és zamatos hordós jegyek mellett egy olyan közelebbről meg nem határozható kedvességet mutatott fel, amit csak egy női kéz tud varázsolni. Valami ehhez hasonlót mutatott fel a kiváló Espák pince is, akiknél tartálymintát is lehetett kóstolni. Ennek tanulsága volt, hogy a hordózás a tokajinak nagyon is jót tesz, és akkor is jobban járunk, ha érni hagyjuk ezeket a borokat, 17-től kezdődően visszafelé érdemes a nagy élmények irányába lépkedni. Az Espák 17-es supreme furmintja már szépen összesimult, birsalmás ízalapra épülő részletgazdag bor értő hordóhasználattal.

Általános megfigyelésem, hogy a Tokajban a száraz boroknak is jól áll egy kevés maradékcukor, 3-8 gramm mindenképp kerekítette, megközelíthetővé tette a borokat. Ilyen volt például a Tokaj Classic Király Grand Cru-je, de a Pelle pince meglepett egy csodás – száraz szamorodninak indult, de erjedésében 18 g cukornál leállt – 17-es furminttal, amiben minden benne van, amit Tokaj adni tud, és magában is kitűnően élvezhető, meg „rozsdás marhapofához, ribizlimártással”. A legszebbnek e kategóriában a MAD Wine 17-es félszáraz hárslevelűjét találtam, amelyben a végtelenül hosszú utóíz sósságának ellenpontozása a pár gramm cukor a gyümölcs és virágarzenál végén.

Nem csoda, hogy majd minden pincészetnél brit, svéd, német, észt, kínai exportról szóló beszámolókat hallottam, többen nem is tudják számon tartani hány helyre kerül a boruk, ha olyan nagykerrel dolgoznak, akik maguk is exportálnak.

Aszúkat nem kóstoltam, mert „mutasd a száraz furmintodat, megmondom ki vagy” alapon ahol a száraz bor szép, az aszú még szebb kell legyen, és nem akartam sok cukrot nyelni. (Aszút ugyanis nem szívesen köpünk ki.) Biztos vagyok benne, hogy azok között a hetedik mennyország érzése fogad(hat)ott volna.

Én azt hiszem, hogy a külföldiektől hemzsegő kóstoló mindenkit arról győzhetett meg, hogy Tokaj virágzik. Mi magyarok jobb, ha elkezdjük komolyan megismerni és rendszeresebben fogyasztani saját Tokajunkat, mielőtt végleg elszeretik előlünk a külföldiek.