Szt. Andrea - akutyafáját 2013

Bocsánat, bocsánat. Elnézést. Ami a szívemen, az a számon.

Akutyafáját, nem erre számítottam! Túl erős volt a mezőny (de a mezőnyről legközelebb).

Szóval én azok közé tartozom, akik a Napbort, igen: - túl fásnak találták. Sőt, túlmegyek ezen, bevallom: a Napbort azért nem tudtam kedvelni, mert egyszerűen szerintem nem szól(t) másról - az, amelyiket én kóstoltam, valószínűleg még régen, 2003-ban - csak a bravúros hordóhasználatról. Mert egyébként azt el kell ismernem, hogy a hordóhasználat bravúros volt. Csak nem éreztem mögötte a tartalmat, ami megtölti.

Most választottam egy Akutyafáját, a 2013-as évjáratból, mert valahogy Eger - meg a vörösek általában - jobban megszólítottak. Lehet, hogy a hideg miatt? Tartósan 5C alá esett a hőmérséklet. Ami azt illeti, bevallhatom: ahol vettem, ott ez volt az egyetlen általam megbízhatónak ítélt brand. A többi mind valahogy olyan alsópolcos-gyanús volt, abból meg épp elég volt az utóbbi hetekben. Hát lássuk.

Enyhén borostyánba hajló rubinszín. Illata elsődlegesen meggyes, picit meggylikőrös, fűszeres jegyekkel. Ezen felül meg - nem tudom másként megfogalmazni - "boros", leginkább "bikavéres". Most arra gondolok, hogy teljesen visszajön az az illat, ami az egyetem alatt a vörösboroskóla készítésekor terjengett a konyhában. Az akutyafáját az első napon nem mutatta meg teljes potenciálját, az illat csak másnapra nyílt ki jobban, ekkor szívesebben szagolgattam, megszelidült, élessége tompult, de így sem tudtam sokkal többet elmondani az aromavilágáról.

A szájban rögtön, észrevehetően kilóg az alkohol. Tanninja alacsony, picit kesernyés. Sava közepes, teste némiképpen vékonykás, utóíze közepesen hosszú. Ízben szépen ismétli az illatokat, de ennél tovább nem megy. "Több és erősebb gyümölcsösség, pirosbogyós gyümölcsök, fűszerek, eper, ringló és holland kakaó" - írták róla valahol (könnyű megtalálni, hogy hol, nem írom ide) - és én mindezeket nem éreztem benne. Tisztességes bor, de nem zseniális, a mítosza eltúlzott. Mindent összevéve az a benyomásom alakult ki, hogy pont ilyennek kellene lennie egy alap bikavérnek, a hétköznapi, mindennapi bikavérnek, például amit a lengyel export piacra viszünk. (Mert amik jelenleg oda mennek, azok csak gyalázatosnak nevezhetőek, vékony, savas, üres, asztali borok.) De mert megítélésem szerint az alap kategóriát adja, így az Akutyafáját legalább 25%-kal túlárazott.

Nem lehetetlen szeretni, de nincs benne mélység. Étel mellé való.

Újdonságok

Vylyan Bogyólé 2024

Az ideit szokatlanul későn kóstoltam le, de nem maradhatott el. 100% zweigelt, csak a korábbi évjáratok zweigeltjeinek erőteljesebb tanninja maradt el. Nagyon élvezetes, mondjam azt: jubileumi Bogyólé. Kiforrott, igazán franciás - még a banán is érkezik az ízek között - mégis jólesően magyar....
Teljes cikk

Szekszárd dícsérete

Részben azért, mert a vidéken jártam, és elragadott a szépsége, részben pedig mert már korábban is szerettem és hosszabb ideje figyelemmel kísérem a Szekszárdi Borvidéket, most két borról is beszámolok. Két olyan alapbor, ami mindkettő megmelegítette a szívemet, és visszaadja a magyar borok - ezen...
Teljes cikk

mint Irsai Olivér a Hegyen...

A fogyasztó az úr? Valami könnyűt szeretne inni a Hegyen. Nos, akkor telepítünk neki Irsai Olivért! Ne vesződjünk azzal, hogy megértessük, a Hegy, az valami más. Ha ide jön, számítson ásványosságra, számítson idősebb, nehezebb tételekre. Nem. Telepítünk Irsait. A Hegyre. A magyarok számára...
Teljes cikk

Geszler chardonnay 2022

Minél inkább kóstolgatom annál inkább meggyőződésemmé válik hogy a Geszler pince Mór legjobbja. Ez a bor - ha jól eltaláljuk a hőmérsékletét - egészen gazdag ízvilággal jelentkezik. Van benne kumkvat, tiszta szőlőlé íze, illata; van szárazpróbájában egy lehelletnyi sárgabarack, és a felületen a...
Teljes cikk

Geszler "Vértes kincse" birtokbor 2021

Nos, nem egy Montrachet, de gyönyörű példája a szépen érlelhető boroknak, köszönhetően a legendás móri savak megtartó erejének. Most friss az élmény, most kell írnom róla. Mi régebbi vágású alakok még úgy humorizáltunk, hogy amikor valami sok összetevőből áll, akkor az a Fradi nevet kapta, így lett...
Teljes cikk

Párhuzamok, nem ellentétek

Szeretem az összehasonlításokat. Nem azért, hogy keményen szembesítsem az összehasonlított tételeket: melyik jobb, miért jobb, és hasonlók. A borok is megsértődhetnénk, de ők nem teszik; csak szépen, hallgatagon és odaadóan fekszenek a palackban összehasonlítás után. Mégis, nem volna velük szemben...
Teljes cikk

Crémant de Luxembourg

Ki ne hallott volna a luxemburgi borokról?   – Na jó, kezdem előlről. Luxemburg borászati hagyományai világszerte ismertek...   – Rendben, látom, hogy más megközelítést kell választanom. Luxemburg, ez a kicsiny nyugat-európai ország – hiszik, vagy sem – jelentős borkészítési...
Teljes cikk

Nem minden arany, ami fénylik

Ez egy poszt, összesen 5 tanulsággal. Nyár van, ilyenkor könnyű bort kíván az ember, gyakran szódával feldobva, mindenesetre hidegen. Sokan a rozéra esküsznek és van is benne valami: légies tud lenni, aromatikája általában gyümölcsös, és magas savtartalma miatt rendkívül jó szomjoló. Ez lenne a...
Teljes cikk

Geszler Zenit 2022

Nem tudom, a kedves olvasó számára mond-e valamit az az étel, hogy  salátafőzelék. Igen, friss fejes salátából, egy kevés húsos szalonnán megfuttatva, fokhagymával és tejföllel. Általában véve is nehéz kérdés, hogy a magyar asztalok tipikus hétköznapi fogásához milyen bort lehet inni....
Teljes cikk

Maróti Attila Pinot Noir 2021

Pinot Noir mátrai módra és főként Maróti Attila lendületével. Igen, ő az, aki magáról úgy fogalmazott, hogy "a saját rabszolgám vagyok. minden nap hajnali ötkor kelek" és ezt a lendületet viszi bele a boraiba. A többi itt...
Teljes cikk

Blog

Mire való a borbecsüs?

Ért egy rossz élmény nemrégiben, a Váci utcában, egy magyar üzletlánc kiemelt boltjának borospincéjében. Azazhogy nagyon jó élmény volt, és mégis rossz. Megmagyarázom.Betévedtem, és a földszinti választék szegénysége arra sarkallt, hogy lenézzek a pincébe. Ez a pince egyszerűen...
Teljes cikk

Helyünk a világ bor-térképén

Aligha kérdőjelezhető meg, hogy amilyen képet a londoni WSET (Wine and Spirits Education Trust) közvetít egy országnak a borokvilágában elfoglalt helyéről, az erősen hat az adott ország megítélésére, legalábbis a szakértő(bb) nemzetközi fogyasztók körében.A minap belelapoztam a WSET...
Teljes cikk

Ár-érték arány

Most kaptam a hírt, hogy a Tamellini Soave 2013-as évjáratát leárazták és jelenleg 8,49 angol font áron lehet hozzájutni London egyik menő borkereskedésében. Gyors fejszámolást követően rádöbbentem, hogy ez a "fantasztikus" ajánlat 3500 Ft-ot takar, az eredeti 4800 Ft körüli összeg helyett. Valaha...
Teljes cikk