Szekszárd dícsérete

Részben azért, mert a vidéken jártam, és elragadott a szépsége, részben pedig mert már korábban is szerettem és hosszabb ideje figyelemmel kísérem a Szekszárdi Borvidéket, most két borról is beszámolok. Két olyan alapbor, ami mindkettő megmelegítette a szívemet, és visszaadja a magyar borok - ezen belül is Szekszárd - iránt a bizalmamat.

Hamvas tévedett, a SZEKSZÁRDI ugyan nőbor, de a nő szerelmi tudásának csúcspontján nem huszonhét-huszonnyolc évesen van, hanem a harmincas éveinek közepén. (62. oldal) Mindez mit sem von le a borok értékéből, természetesen.

1. Vesztergombi Kékfrankos 2022

Annyira egyszerű, alapbor, hogy - őszinte leszek - semmi jóra nem számítottam. Auchan beszerzés (ráadásul). Meglepően szép, sötét szín. Meglepően vastag és lendületes. Őszinte, nyílt illatok, tisztaság, hasonlíthatatlan szekszárdi báj jellemzi. Melengető, érzékeny és simogatóan puha, mégis van benne egy kis rusztikus egyszerűség. Jó inni, zamatos, egyszerű, napsütötte és boldog bor.

2. Hetényi Cabernet Franc 2020

Határozottan érettebb, érdekes módon világosabb, áttetszőbb színű bor. Nem kifejezetten a fajtajelleg uralja, esetleg vakon kadarkának is el tudnám fogadni. Jellegzetessége, amivel beköszön: szederlevél, bodzalekvár. Nem túlzó, közepes test, egy kis krémesség, sok érett meggy és kevéske vaníliásság jellemzi. Már igyuk, tovább ne tartsuk.

Szekszárd: szerelembor.

Újdonságok

MAD wine - Furmint 2016

Megvallom, egy ilyen jelentős névtől többet vártam. Ez egy alapbor, világos, és rossznak nem is mondható, de mégiscsak egy olyan névtől való, aki utóvégre brit piaci jelenléttel és a világ legjobb édesborával...
Teljes cikk

Gilvesy - Bohém 2018

A Balaton-felvidék egy olyan egyedülálló kincs, amelyhez hasonló nincs még egy a világon. A Szent-György hegy ezen belül is olyan helyet foglal el, újabban talán kiemeltebbet is, mint a Badacsony. Mi lehet ennek az oka? Gilvesy Róbert úgy fogalmazza meg a honlapján, hogy: Ha ügyesek vagyunk, akkor...
Teljes cikk

Bolyki Egri Csillag 2019

Végre! Egy Egri Csillag, amiben nem érzem az alapborok házasítását kényszerházasságnak, hanem valóban összhanggá válik a négy szőlőfajta interakciója. Az egri csillag törvényi szabályozása szerint az illatos fajták nem képviselhetnek 30%-nál magasabb arányt, emellett legalább 50%-ot el kell érnie...
Teljes cikk

Figula - Rozé cuvée 2019

Csupa alsópolcos bort támadtam meg az utóbbi időben, nagy nevektől. Nem véletlenül. Filozófiám, hogy nem csak a prémium tételeket kell értékelni, hanem írni kell bizony a hétköznapi, a "folyó" tételekről is, mégpedig azért, mert sokat elárulnak a pincészetről, a hozzáállásáról, a borászról, s nem...
Teljes cikk

Bodri Pincészet - Bodrikutya 2019

Kézenfekvő, hogy Bodri vezetéknévvel kutyás vonalon utazzon egy borász. Szekszárdon egy fekete puli pedig miért ne lehetne éppen Bodrikutya. Etimológiailag a Bodri név a tekervényes, göndör jelentésű bodor szóból ered, ezek után nem is tehettek volna talán más kutyát a cimkére (képzeljünk el egy...
Teljes cikk

Feind Shiraz Rosé (NV) Extra Brut

Az átlagos ember pezsgőt akkor fogyaszt, ha valamit ünnepel. Ennyiben igaza van Dom Pérignonnak, aki a pezsgő feltalálásakor úgy nyilatkozott: "Je bois des étoiles" - vagyis csillagokat iszom. Azért van szükségünk a csillagokra, mert éppen bennünk sziporkázik a kedély, az érzelem és a hév, s a...
Teljes cikk

Aleksandrovic - Trijumf Gold 2018

Egy gondosan elkészített bor, kétségtelenül, de furcsán más, mint amihez mi szokva vagyunk itt, kis hazánkban. Mondjuk nem nevezhetném nagy bornak abban az értelemben, ahogy például nagy Gál Lajos Kántor-tagja, vagy bármelyik száraz hegyaljai furmint. Egy nagyágyúnak szánt fehérbort nálunk...
Teljes cikk

Geszler pince - móri zenit 2019

A 2019-es zenit. Már az emlékek is szépek, amiket ébreszt, hiszen a korábbi évjáratok zenitje kirobbanó ízbomba volt, a megszokott markáns móri savak támasztékán. Ezt a zenitet azonban több hőmérsékleten is meg kell kóstolni. Roppanós, lendületes, áradó és kontúros, de mégis más és más. Ez a bor...
Teljes cikk

Szentpéteri - Generosa 2019

A mai napig a COVID-19 miatt erősen ínséges időket éltünk bor tekintetében. Abból a szempontból legalábbis, hogy mint mindent, a borkóstolást is online kellett megélnünk. Persze ennek nem sok értelme van, ugyanezért nem nagyon hiszek a borkóstolási v-logokban sem. Mert ugyan mit ér felnyitni egy...
Teljes cikk

Nimfeum - rajnai rizling 2018

Nem biztos, hogy barátokat szerzek ezzel a cikkel. De nem baj, tegnap ezt mondta a pap a prédikációban: "az igazságot nem lehet legyőzni". Jézus Krisztus az Igazság (az Élet és az Út is, mint tudjuk) - ezek a mennyei igazságok, amelyeknek a Földön is érvényesülniük kell(ene). A Földön azután...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk