Stobi Winery (Macedonia) - Rkatsiteli 2020

Aki Észak-Macedónián keresztül utazott, bizonyára jól emlékszik a kopár hegyoldalak alatti keskeny völgyek apróbb lankáin, a vágtató Vardar folyó két partján, az aszálytól sárgálló mezők ölelésében fekvő szőlősorokra. Csaknem az egész országot végigkíséri az ültetvények sora, ahol egy talpalattnyi művelhető földet is találni. Úgy hírlik, az ország gazdaságának egyharmadát a borexport teszi ki, amely jelenleg elsősorban Szerbiába irányul. A ma kóstolt bort értékelve egy kicsit sajnálhatjuk, hogy csak Szerbiáig jut. Nekem legalábbis mostanáig macedón bor nem került a látókörömbe, de ezen sürgősen változtatnom kell. Furcsa. Egy ország, amely állítólag nem szereti a saját nevét - Македонија - kifejezetten K-val ejtendő: MAKEDONIJA, ahogy ők szeretik hallani (s nem úgy, ahogy mi ejtjük, c-vel), de amely, mint nép, elvileg Nagy Sándorig vezetheti vissza magát.

Egy külön történet a szőlőfajta is. Rkatsiteli, amely - mint hírlik - a világ legrégebbi, ma is művelésben lévő fajtája. Legalábbis, ha hihetünk a leírásoknak, Grúziában Kr. e. 3000-re datálható qevrikben a Rkatsiteli szőlőfajta magjait találták meg... Ez a fajta mainapság a Kaukázuson kívül még a Balkánon, és kisebb mennyiségben az USA-ban és Ausztráliában áll termesztésben.

Mindezek előrebocsátásával, lássuk, mit kapunk egy kétszeresen különleges palack bortól.

Intenzív szín, sötét szalmasárga, feltűnő zöldes csillanásokkal. Kifejezetten erőteljes, számunkra szokatlan illat. Nem tudom, a kedves Olvasó járt-e már a Terror Házában? Ott egy olajban úszó tank van az egykori világítóudvaron, s ahogy belépünk az épületbe, megcsap a gépolaj szúrós szaga. Valahogy ezt képzeljük el, csak nem kellemetlen, hanem kellemes, érdekes illatként. Nem ismeretlen különben a borok világában a petrolosság fogalma, de ahogy egyre többet szagolgatjuk - és kezdünk hozzászokni - az illat egy jól ismert gyógyszeréhez kezd hasonlítani. Pontosan olyan, mint a lándzsás útifű szirup.

Szájban azután a cövek-egyenes savak már ismerősek hazai borainkból, de az aromaképlet egy kicsit sötétebb tónusú. Fenyőerdő illata, azután ananász érkezik a citrusok mellett, de kissé olajos érzetű és eléggé testes. Érett és arányos, kifejezetten vágtató savakkal, de minden korttyal szelidül. Szárazpróbájában végül tiszta akácméz vonzó édessége kerekíti le, foglalja keretbe és szeretteti meg az összképet.

S ha valakinek a leírás alapján kedve lenne megkóstolni?... A leírt nedű egy tartályminta volt... Vegye fel velem a kapcsolatot.

Újdonságok

Arias - Pécselyi Chardonnay 2018

Mit is jelent pontosan a 'kézműves bor' kifejezés? Lépten-nyomon úgy használják, mintha a kis mennyiségű, prémium minőségű borok szinonimája lenne. Nincs egyenlőségjel a kettő között. Tény, hogy jellemzően a kis pincészetek gyűjtőfogalma. Magam kézműves bornak legfeljebb 8 hektár területtel...
Teljes cikk

Két bikavér Szekszárdról

Lehet, hogy nem is tisztességes dolog két különböző évjárat bikavéreit összehasonlítani. Ilyenkor mintha egy többismeretlenes egyenletet akarnánk megoldani. Mennyiben vezethető vissza a különbség az évjáratra, mennyiben a borász filozófiájára, mennyiben a termőhelyre?... Hetényi János "Blue Bull"...
Teljes cikk

Cseri pincészet - Tramini 2019

Első pillantásra majdnem a polcon hagytam ezt a bort. Hátrahőköltem. A címkétől! Nem elsősorban Rubens iránti viszolygásom, vagy a barokk iránti általános ellenszenvem miatt, hanem mert annyira valószerűtlen a kagylóhéj-melltartós sellő, egyszerűen oda nem illő, majdhogynem azt mondom: perverz. Mi...
Teljes cikk

Sandeman fino sherry

Nem csodálom, ha keveseket szólít meg Magyarországon a sherry stílusa, bár kétségtelen, hogy ismertségre tesz szert, már csak azért is, mert szinte nincs olyan angolszász irodalmi mű, amelyben ne szerepelne. Gondoljunk csak E.A. Poe Egy hordó amontillado című novellájára (ez is sherry, bár nem...
Teljes cikk

Hetényi pince - Motoros róka (motor riding fox) siller

There is much of a debate on the internet about the origin of 'siller' wine. Some say it is of Serbian origin, but anyone who has ever tasted the typical light red wines of Baden and Württemberg will certainly recognise the identical style. 'Schiller' means glittering in German then why would...
Teljes cikk

Villány nagykóstoló (2. felvonás)

Ezekben a karanténos időkben már nagyon ki vagyunk éheztetve - pontosabban szomjaztatva - a társasági eseményekre, mint amilyen egy jó borkóstoló. Tegnap tartottam egyet, szigorúan a karantén-szabályok figyelembe vételével, s mert külföldi vendégek is szép számmal részt vettek, Villányt szemeltem...
Teljes cikk

Maróti (Mátrai) Zenit 2019

Nem sok erőfeszítésbe telt kitalálni, mi legyen a 2020-as évet záró cikk témája. Az utóbbi hetek legmeghatározóbb boros élménye számomra a visontai Maróti Attila Zenit édesbora volt. Nem mintha újdonságként ért volna, hiszen a 2018-as évjáratot is kóstoltam már és az a bor díjat is kapott. Attila...
Teljes cikk

Pannonhalmi Apátság - Hemina Vörös 2019

A hemina szó jelentésének magyarázatát semmiképp nem hagyhatom ki ebből a cikkből. Nursiai Szent Benedek regulája a 40. cikkében fogalmaz úgy, hogy "credimus eminam vini per singulos sufficere per diem" - azt tartjuk, hogy minden egyesnek elég lesz napjában egy hemina bor. Hortobágyi Cirill...
Teljes cikk

Vylyan Bogyólé 2020

Ahogyan Dúzsi Tamás az évek során a rozé koronázatlan királyává vált, vagy újabban Garamvári igazi pezsgőnagyhatalommá nőtte ki magát, úgy a Vylyan is szisztematikusan kitaposta, talán stílszerűbben kipréselte, a legjobb beaujolais-típusú újbor készítő pincészet címét magának. Legalábbis véleményem...
Teljes cikk

Gólyamentés újborokkal

Szívügyem a bor is (ráadásul kit ne ragadna meg Molnár Titi személyisége?), a madarak is, szeretettel ajánlom a kettő kombinációját promotáló hírt. Hagyományosan Márton-napra érkeznek az új évjárat első hírnökei, így van ez a Soproni borvidéken is, ahol a Vincellér Borbirtok dolgozik. Az idei...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk