Sauska furmint 2016

Őrület, mekkora a különbség az előző cikk tokaji furmintja és a 2016-os Sauska tokaji furmint között! Ez most egy hipermarketben 1700 ft-os áron érhető el, míg a Patriciust 1500-ért vettem. Ha ott az ár-érték arány 85% volt, itt 140%.

Sötétebb szalmasárga ital. Kiváló kontúrokkal bíró, friss és makulátlanul tiszta illattal hódít. Meg kell dícsérnem a hátcimkét is, ritka, hogy ilyen pontos borleírás szerepel rajta. Igaz, szeretném kiegészíteni egy kicsit.

 

"Könnyű, száraz tokaji fehérbor füge és tűzkő illattal. Kortyában friss szőlő, menta és mangó, finom, sós mineralitással, üdítő utóízzel."

Illatában füge, valóban, de előbb még bőségesen elénk tárja a tavaszi cseresznyefa-virágzás illatfelhőjét. Szőlővirág is kíséri, törékeny, tavaszi illatkavalkád. Aztán, őszinte leszek, számomra mangót egyáltalán nem hozott, de a mentát igen, határozottan, mégis diszkréten. Emellett karakteresen és épp a szükséges arányban ászkolás illatjegyeit is felismerni vélem, bár állítólag a tétel reduktív. Szerintem nem teljesen. Ott a tűzkő, én azonban inkább füstösségnek mondanám, vagy talán inkább az elcsattintott kovakő illata. Az ásványosság szerencsére nem túlzó, és szépen viszi tovább a füge-menta zöldes vonulatát. Szájban tiszta szőlő kerekded, már-már édeskés íze dominál. Lecsengése közepes. Feltűnt, hogy egy kevéske szódával (max. nagyfröccs mértékig) mennyivel inkább kinyílik, szinte kiszellőzik, és ízei mintegy szétterülnek a szájban.

Nagyon elegáns bor. Ebben a borban is tetten érhető, hogy a kevesebb - mármint testben - gyakran több. Élvezeti értékben. Ha az alaptétel ilyen, milyenek lehetnek a dűlőszelektáltak?!

Újdonságok

Pannónia borkultúrája

Kiváló rendezvény volt az Aquincum Múzeumban másfél hete, csak sajnos alig jött el valaki a szemerkélő eső miatt. Délelőtt Havas Zoltán régész "Aquincum szőlői" címmel tartott előadást a pannoniai szőlészet-borászat ismert emlékeiről.Nem változott nagyot a világ a Kr. u. I. század óta, állapítottam...
Teljes cikk

Köszöntő

Tisztelt Olvasó! Elindítottam borbecsüs honlapomat, amelyen saját kóstolási jegyzeteimet publikálom több-kevesebb rendszerességgel. Célom, hogy szakértő borfogyasztóként az érdeklődő és laikus közönségnek segítsek a választásban, hogy ízlésüknek megfelelő, kimagasló minőségű borokat tudjanak...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk