Pók Tamás Négykezes 2011

Rubinszín, igazán szép templomablakokkal. Közepesen intenzív illat, kékfrankosos, szilvás jegyekkel. Szellőztetést igényel. Csak türelmesen. A palackból direktben kitöltve még elsődlegesen feketeribiszkés volt, de sokat nyílik és gazdagodik. Gyümölcsös, fiatalos, még fejlődése elején, pedig már négy éves. Még ennyi minimum van neki hátra.

Szájban igazi egri, savai igen jók és zamatosak. Jön a gyümölcsösség: fekete bogyók, és kék áfonya. Fűszeresség: szegfűszeg. Nagyon eltalált egyensúly. Közepes test, de megelégítő és selymes. A tannin szépen integrált és cseppet sem keserű, nem is sok. Az alkohol jól elbírja, magas pedig, és mégsem hangsúlyos, nem lóg ki. Ez a bor egy picit hűvösebben is kiváló, én 15C-n ittam.

Az üres pohárban a végén szilvás lekvárosság érezhető, de nem túlzóan. Ez a bor az EGYENSÚLY-ról szól, rég láttam az egyensúlyra ilyen szép példát. Tulajdonképpen tanítani kellene, ez lehetne a szemléltető bor, ha egyensúlyt keresünk. Pedig nem is prémium tétel.

Pici alkoholédessége jól áll. Ízben későbbi kóstoláskor a fűszeresség kiegészült szép vaníliássággal (nyilván barrikhordó), mellette karcsonyi, meleg fűszerekkel. Épp csak annyi, amennyi díszíti.

Élvezet volt, nagyon jó ár-érték arányban. Akár 30%-kal többet is megérne.

Most már elárulhatom: ez a bor adta a "mezőnyt" a Szt. Andreához (előző cikk). Ezeket a kvalitásokat sajnos az nem közelítette meg.

Négykezes, mert "házaspári" borászat, lelőhelye néhány felkészültebb borkereskedés a városban. Megéri keresni.

Újdonságok

Vylyan Bogyólé 2024

Az ideit szokatlanul későn kóstoltam le, de nem maradhatott el. 100% zweigelt, csak a korábbi évjáratok zweigeltjeinek erőteljesebb tanninja maradt el. Nagyon élvezetes, mondjam azt: jubileumi Bogyólé. Kiforrott, igazán franciás - még a banán is érkezik az ízek között - mégis jólesően magyar....
Teljes cikk

Szekszárd dícsérete

Részben azért, mert a vidéken jártam, és elragadott a szépsége, részben pedig mert már korábban is szerettem és hosszabb ideje figyelemmel kísérem a Szekszárdi Borvidéket, most két borról is beszámolok. Két olyan alapbor, ami mindkettő megmelegítette a szívemet, és visszaadja a magyar borok - ezen...
Teljes cikk

mint Irsai Olivér a Hegyen...

A fogyasztó az úr? Valami könnyűt szeretne inni a Hegyen. Nos, akkor telepítünk neki Irsai Olivért! Ne vesződjünk azzal, hogy megértessük, a Hegy, az valami más. Ha ide jön, számítson ásványosságra, számítson idősebb, nehezebb tételekre. Nem. Telepítünk Irsait. A Hegyre. A magyarok számára...
Teljes cikk

Geszler chardonnay 2022

Minél inkább kóstolgatom annál inkább meggyőződésemmé válik hogy a Geszler pince Mór legjobbja. Ez a bor - ha jól eltaláljuk a hőmérsékletét - egészen gazdag ízvilággal jelentkezik. Van benne kumkvat, tiszta szőlőlé íze, illata; van szárazpróbájában egy lehelletnyi sárgabarack, és a felületen a...
Teljes cikk

Geszler "Vértes kincse" birtokbor 2021

Nos, nem egy Montrachet, de gyönyörű példája a szépen érlelhető boroknak, köszönhetően a legendás móri savak megtartó erejének. Most friss az élmény, most kell írnom róla. Mi régebbi vágású alakok még úgy humorizáltunk, hogy amikor valami sok összetevőből áll, akkor az a Fradi nevet kapta, így lett...
Teljes cikk

Párhuzamok, nem ellentétek

Szeretem az összehasonlításokat. Nem azért, hogy keményen szembesítsem az összehasonlított tételeket: melyik jobb, miért jobb, és hasonlók. A borok is megsértődhetnénk, de ők nem teszik; csak szépen, hallgatagon és odaadóan fekszenek a palackban összehasonlítás után. Mégis, nem volna velük szemben...
Teljes cikk

Crémant de Luxembourg

Ki ne hallott volna a luxemburgi borokról?   – Na jó, kezdem előlről. Luxemburg borászati hagyományai világszerte ismertek...   – Rendben, látom, hogy más megközelítést kell választanom. Luxemburg, ez a kicsiny nyugat-európai ország – hiszik, vagy sem – jelentős borkészítési...
Teljes cikk

Nem minden arany, ami fénylik

Ez egy poszt, összesen 5 tanulsággal. Nyár van, ilyenkor könnyű bort kíván az ember, gyakran szódával feldobva, mindenesetre hidegen. Sokan a rozéra esküsznek és van is benne valami: légies tud lenni, aromatikája általában gyümölcsös, és magas savtartalma miatt rendkívül jó szomjoló. Ez lenne a...
Teljes cikk

Geszler Zenit 2022

Nem tudom, a kedves olvasó számára mond-e valamit az az étel, hogy  salátafőzelék. Igen, friss fejes salátából, egy kevés húsos szalonnán megfuttatva, fokhagymával és tejföllel. Általában véve is nehéz kérdés, hogy a magyar asztalok tipikus hétköznapi fogásához milyen bort lehet inni....
Teljes cikk

Maróti Attila Pinot Noir 2021

Pinot Noir mátrai módra és főként Maróti Attila lendületével. Igen, ő az, aki magáról úgy fogalmazott, hogy "a saját rabszolgám vagyok. minden nap hajnali ötkor kelek" és ezt a lendületet viszi bele a boraiba. A többi itt...
Teljes cikk

Blog

Mire való a borbecsüs?

Ért egy rossz élmény nemrégiben, a Váci utcában, egy magyar üzletlánc kiemelt boltjának borospincéjében. Azazhogy nagyon jó élmény volt, és mégis rossz. Megmagyarázom.Betévedtem, és a földszinti választék szegénysége arra sarkallt, hogy lenézzek a pincébe. Ez a pince egyszerűen...
Teljes cikk

Helyünk a világ bor-térképén

Aligha kérdőjelezhető meg, hogy amilyen képet a londoni WSET (Wine and Spirits Education Trust) közvetít egy országnak a borokvilágában elfoglalt helyéről, az erősen hat az adott ország megítélésére, legalábbis a szakértő(bb) nemzetközi fogyasztók körében.A minap belelapoztam a WSET...
Teljes cikk

Ár-érték arány

Most kaptam a hírt, hogy a Tamellini Soave 2013-as évjáratát leárazták és jelenleg 8,49 angol font áron lehet hozzájutni London egyik menő borkereskedésében. Gyors fejszámolást követően rádöbbentem, hogy ez a "fantasztikus" ajánlat 3500 Ft-ot takar, az eredeti 4800 Ft körüli összeg helyett. Valaha...
Teljes cikk