Párhuzamok, nem ellentétek

Szeretem az összehasonlításokat. Nem azért, hogy keményen szembesítsem az összehasonlított tételeket: melyik jobb, miért jobb, és hasonlók. A borok is megsértődhetnénk, de ők nem teszik; csak szépen, hallgatagon és odaadóan fekszenek a palackban összehasonlítás után. Mégis, nem volna velük szemben etikus így összehasonlítani. Én inkább a párhuzamokat szeretem felfedezni és kielemezni, azt hangsúlyozni, hogy az egyik mennyiben más, mint a másik, csak a párhuzamostól való eltérésében szeretem.

Két bort kóstoltam össze: Jackfall Tótágas 2017-es és a görög Kir-Yianni Paranga 2020 vöröset. Villány contra Naoussa. Dél, és még délebb. Vajon melyik lesz érettebb?

Az első megállapítás, hogy mindkettő azonos minőségi szintet képvisel. Igényes belépőbornak mondanám. Második megállapítás, hogy a Syrah mindkét borban benne van, és szépen összehasonlíthatóvá teszi őket még akkor is, ha nem azonos arányt képviselnek az italban. A Tótágasban inkább a bordeaux-i fajták vesznek részt, a görögben is Merlot képviseli a legnagyobb arányt. Mégis, a Syrah annyira karakteres, annyira fűszeres, hogy összehasonlításban ráismerünk.

Lendület és gyümölcsösség mindkét borban a fő karakterjeg. Jó inni, könnyen gurul mind a kettő. A Tótágas teste talán valamivel nagyobb. Bár 3 évvel idősebb, meglepő módon az öregedés semmi jelét nem mutatta. A Paranga már egy hangyányit fáradt, bár ez lehet, hogy a Xinomavro bőrösségének kisugárzása.

A lecsengés viszont eléggé különböző. A Tótágas enyhén kesernyés, bár nem bántóan, de ez a Parangából teljesen hiányzik. Amilyen képet az első pillanatban sugárzott, olyan marad az utolsó cseppig.

Melyiket innám tehát szívesebben a kettő közül? Én magam a görögöt, de csak a kis kesernye elkerülése miatt. Ha egy fasírozott vagy csevap van a tálon előttünk, mindkettő ugyanolyan jó szolgálatot tehet.

Csak az a címke, csak azt tudnám feledni! (A Tótágason).

Újdonságok

Vylyan Bogyólé 2024

Az ideit szokatlanul későn kóstoltam le, de nem maradhatott el. 100% zweigelt, csak a korábbi évjáratok zweigeltjeinek erőteljesebb tanninja maradt el. Nagyon élvezetes, mondjam azt: jubileumi Bogyólé. Kiforrott, igazán franciás - még a banán is érkezik az ízek között - mégis jólesően magyar....
Teljes cikk

Szekszárd dícsérete

Részben azért, mert a vidéken jártam, és elragadott a szépsége, részben pedig mert már korábban is szerettem és hosszabb ideje figyelemmel kísérem a Szekszárdi Borvidéket, most két borról is beszámolok. Két olyan alapbor, ami mindkettő megmelegítette a szívemet, és visszaadja a magyar borok - ezen...
Teljes cikk

mint Irsai Olivér a Hegyen...

A fogyasztó az úr? Valami könnyűt szeretne inni a Hegyen. Nos, akkor telepítünk neki Irsai Olivért! Ne vesződjünk azzal, hogy megértessük, a Hegy, az valami más. Ha ide jön, számítson ásványosságra, számítson idősebb, nehezebb tételekre. Nem. Telepítünk Irsait. A Hegyre. A magyarok számára...
Teljes cikk

Geszler chardonnay 2022

Minél inkább kóstolgatom annál inkább meggyőződésemmé válik hogy a Geszler pince Mór legjobbja. Ez a bor - ha jól eltaláljuk a hőmérsékletét - egészen gazdag ízvilággal jelentkezik. Van benne kumkvat, tiszta szőlőlé íze, illata; van szárazpróbájában egy lehelletnyi sárgabarack, és a felületen a...
Teljes cikk

Geszler "Vértes kincse" birtokbor 2021

Nos, nem egy Montrachet, de gyönyörű példája a szépen érlelhető boroknak, köszönhetően a legendás móri savak megtartó erejének. Most friss az élmény, most kell írnom róla. Mi régebbi vágású alakok még úgy humorizáltunk, hogy amikor valami sok összetevőből áll, akkor az a Fradi nevet kapta, így lett...
Teljes cikk

Párhuzamok, nem ellentétek

Szeretem az összehasonlításokat. Nem azért, hogy keményen szembesítsem az összehasonlított tételeket: melyik jobb, miért jobb, és hasonlók. A borok is megsértődhetnénk, de ők nem teszik; csak szépen, hallgatagon és odaadóan fekszenek a palackban összehasonlítás után. Mégis, nem volna velük szemben...
Teljes cikk

Crémant de Luxembourg

Ki ne hallott volna a luxemburgi borokról?   – Na jó, kezdem előlről. Luxemburg borászati hagyományai világszerte ismertek...   – Rendben, látom, hogy más megközelítést kell választanom. Luxemburg, ez a kicsiny nyugat-európai ország – hiszik, vagy sem – jelentős borkészítési...
Teljes cikk

Nem minden arany, ami fénylik

Ez egy poszt, összesen 5 tanulsággal. Nyár van, ilyenkor könnyű bort kíván az ember, gyakran szódával feldobva, mindenesetre hidegen. Sokan a rozéra esküsznek és van is benne valami: légies tud lenni, aromatikája általában gyümölcsös, és magas savtartalma miatt rendkívül jó szomjoló. Ez lenne a...
Teljes cikk

Geszler Zenit 2022

Nem tudom, a kedves olvasó számára mond-e valamit az az étel, hogy  salátafőzelék. Igen, friss fejes salátából, egy kevés húsos szalonnán megfuttatva, fokhagymával és tejföllel. Általában véve is nehéz kérdés, hogy a magyar asztalok tipikus hétköznapi fogásához milyen bort lehet inni....
Teljes cikk

Maróti Attila Pinot Noir 2021

Pinot Noir mátrai módra és főként Maróti Attila lendületével. Igen, ő az, aki magáról úgy fogalmazott, hogy "a saját rabszolgám vagyok. minden nap hajnali ötkor kelek" és ezt a lendületet viszi bele a boraiba. A többi itt...
Teljes cikk

Blog

Mire való a borbecsüs?

Ért egy rossz élmény nemrégiben, a Váci utcában, egy magyar üzletlánc kiemelt boltjának borospincéjében. Azazhogy nagyon jó élmény volt, és mégis rossz. Megmagyarázom.Betévedtem, és a földszinti választék szegénysége arra sarkallt, hogy lenézzek a pincébe. Ez a pince egyszerűen...
Teljes cikk

Helyünk a világ bor-térképén

Aligha kérdőjelezhető meg, hogy amilyen képet a londoni WSET (Wine and Spirits Education Trust) közvetít egy országnak a borokvilágában elfoglalt helyéről, az erősen hat az adott ország megítélésére, legalábbis a szakértő(bb) nemzetközi fogyasztók körében.A minap belelapoztam a WSET...
Teljes cikk

Ár-érték arány

Most kaptam a hírt, hogy a Tamellini Soave 2013-as évjáratát leárazták és jelenleg 8,49 angol font áron lehet hozzájutni London egyik menő borkereskedésében. Gyors fejszámolást követően rádöbbentem, hogy ez a "fantasztikus" ajánlat 3500 Ft-ot takar, az eredeti 4800 Ft körüli összeg helyett. Valaha...
Teljes cikk