Pannon Tokaj Kincsem furmint 2019
Ahogy a 37-es főútról Tolcsva felé elfordulunk, egy kisebb emelkedő után bontakoznak ki a templomtornyok, aztán a falu házai a völgyben, bal kéz felől a hegyoldalra enyhén felfutóan. Igazán bájos látvány sok fehér ház a szőlők ölelésében. Ahogy beérünk a faluba, a görögkatolikus templom fogad elsőként, aminek belső tere szintén igazán bájos, neoklasszikus stílusú ikonosztázzal. Végezetül a település középpontjában egy bájos, klasszista, apró kastély áll az angolpark árnyas fái alatt.
Csoda, hogy egy ilyen helyről bájos borokat szüretelnek?
A Pannon Tokaj pincészet nagyjából húsz éve indult, lendületes export tevékenységgel futott fel, és nagyon tisztességes, bármikor vállalható alapborokat, valamint világszínvonalú édesborokat készít, mely utóbbiak közül számomra kiemelkedik a sárgamuskotály aszú és szamorodni. A száraz furmintok divatjába a pincészet csak félig-meddig merítkezik bele. A Dominium termékcsalád dűlőszelektált bora a Kincsem Furmint, melynek 2019-es évjáratát kóstoltam. Ahogy sokan vallják, Krimin Attila főborász is ezt a stílust követi: a tokaji szárazbornak jól áll némi maradékcukor. Esetünkben ez 9 gramm lett.
A furmint ültetvény a Kincsem kastély közelében helyezkedik el, a településtől jobbra (a főút felől nézve). A terület fekvése tökéletes, talaja andezites, az ültetvény tőketerhelése pedig minimális (80 dkg/tőke), ami erősen koncentrált végeredményt hozott. A bor tankban erjedt, majd 6 hónapot töltött közepes pörkölésű használt hordókban. Érése palackban VinoLock üvegdugó alatt történt, vagyis oxigénnel minimálisan sem érintkezett. Színe halvány szalmasárga, ez az, amire - ha kelme lenne - a pezsgőszín szót használnánk.
Illatában rétegzett, zöldalma, virágok, halványabban exotikus és fehér húsú gyümölcsök. Elegáns, kiegyensúlyozott hordózás, vanília, mandula és visszafogott, ásványos jegyek jellemzik. Szájban kifejezetten törékeny, elegáns és egyenúlyos, kellemesen kerek, de semmiképpen nem édes, a maradékcukor ellenére. Fehér ribizli, licsi, fehér húsú őszi, tiszta szőlőmust ízei fedezhetők fel, kiegészülve vaníliával, érintésnyi vajassággal és az illatnál már sokkal határozottabb ásványossággal.
Nem kerülhetem el a szóismétlést: bájos és törékeny bor, még kifejezetten fiatal és friss, de komoly élményt ad már most, ha megfelelő hőmérsékleten (igazán hidegen) és jó furmintos pohárból kóstoljuk. Külön értéke, hogy könnyű és több korty után is könnyű marad a jól eltalált savnak és az arányos felépítésének köszönhetően.