Nem minden arany, ami fénylik
Ez egy poszt, összesen 5 tanulsággal.
Nyár van, ilyenkor könnyű bort kíván az ember, gyakran szódával feldobva, mindenesetre hidegen. Sokan a rozéra esküsznek és van is benne valami: légies tud lenni, aromatikája általában gyümölcsös, és magas savtartalma miatt rendkívül jó szomjoló. Ez lenne a nagy átlag, ha az ember egy palack rozét levesz - csak úgy találomra - a polcról. Az elmúlt évtizedekben megszokottá vált, hogy a rozét eleve rozénak szüretelik, vagyis a kékszőlőt éretlenül szedik, kifejezetten az élénk savérzet megtartása céljából. Tehát a rozéfröccs legitim ital. A kétkezi, például építőipari munka befejeztével egy fröccs jólesően gurul be a torokba. Bízva a Gere névben egy Gere Tamás rozét emeltem le a polcról e célra, aztán otthon jött a csalódás. Igen, két tanulság is van. Az egyik, hogy a vezetéknéven kívül a keresztnevet is el kell olvasni, mert Gere Tamás nem Gere Attila. Erről találtam egy cikket, kiemelem belőle a pár tanulságos mondatot:
Gere Attila és Tamás unokatestvérek, de mivel mindketten Wéber lányt vettek feleségül, a viszonyból sógorság is lett. Wéber nagypapa pincéjét hamar kinőtték, és a szomszédos Nagyharsányban még egy feldolgozón közösködtek. Aztán útjaik elváltak. Tamásék maradtak Nagyharsányban, Attiláék Villányban építkeztek. Testvérháborúról azonban szó sincs. A karácsonyt, húsvétot együtt üli meg a két család. Persze ilyenkor a legritkábban hoznak az asztalra saját bort, ha mégis, régi évjáratból. Sajátot csak az ízlelőbimbóik beállítására fogyasztanak, hogy aztán más borvidékek termésével vagy külföldi tételekkel ismerkedjenek. (A teljes cikk itt: magyarkonyhaonline.hu/termelok/csaladi-korben-gere-attila-pinceszeteben-villanyban)
Vagyis testvérháború nincs, csak éppen az egyik jobb, mint a másik, és nem akarnak szakmai alapon összeveszni Karácsonykor. Hogy melyikük jobb, azt könnyű volt kitalálni, mikor kinyitottam a beszerzett rozét. Ennek ugyanis átható pinceszaga volt, az a fajta kellemetlen pinceszag, ami nem szellőzik ki, hanem ott van, és bárcsak ne lenne. Továbbit nem is érdemes írni róla, a hátcimke feldicsérő mondatait inkább szégyelltem ezek után, még olvasni is. Írni is szégyelleni kellett volna.
A másik tanulság, hogy olcsó bornak híg a leve. Ma már tisztességes, igazán élvezhető rozét 2500 ft alatt ne várjunk. És én smucig voltam, legyek őszinte. Az inkriminált ital akciósan 1600 volt.
Jóval kellemesebb élményeket szereztem a móri Paulus borház Gold sorozatával. Generosa, Sauvignon Blanc, Ezerjó, Olaszrizling, Chardonnay, Zenit is tartoznak ebbe a sorozatba. Apránként mindegyikkel megismerkedtem, a tanulság itt egészen más.
Az első tanulság, hogy le az előítéletekkel, már ami az ár-érték arányra vonatkozik. A Paulus borok rendkívül jó minőséget képviselnek az árukhoz képest. Már-már olyan ár-érték arányt, mint amilyenek a Nyakas borok voltak a nagy drágulás előtt, kb. 15 évvel ezelőtt. Akkor még az Aligváromot alig vártuk, aztán döntöttük befelé, mert ilyen zamatos, friss cuccot alig lehetett mástól kapni. Most tessék, a Nyakas borok árai elszálltak, de sebaj, itt van helyette a Paulus. Mór amúgy is kedvenc borvidékemmé vált az utóbbi években, a szenzációs, meszes talaj és viszonylagos közelsége miatt, valamint a fehér dominancia okán. A kóstolt sauvignon blanc nagyon egyensúlyos, kellemes alapbor volt, kristálytiszta ízekkel, ügyesen egyensúlyozva az újvilági és óvilági stílus között, inkább az óvilági felé hajolva (fű, csalán). A második tanulság tehát, hogy igenis lehet nagy mennyiségben nagyon jót készíteni (az ember, aki 20 hektár helyett 160-at vásárolt, mert nem akarta eredménytelenül hagyni a liciteket, a kiváló dűlőkre. A sztori itt: www.boraszportal.hu/beszamolo/paulus-molnar-borhaz---kis-magyar-borvalosag-9000-karakterben-7881).
Az összefoglaló, ötödik tanulság pedig az, hogy nem mind arany, ami fénylik. A Paulus Gold arany, a Gere név jelen esetben (a nyomtatott karakterek színe ellenére) nem volt arany.