Medveálom - Maczkó Rozé 2018

Annyira cuki ez a bor - mondta a feleségem, és tényleg, megragadó a sapkás jeges, de őrült jó ötlet a pohár-orrú, kicsit szomorkásan-néző-mackós csavarzár is, a kisfiam meg rögtön le akarta áztatni a címkét. Persze alighogy felmerült az ötlet, a többieknek is azonnal kellett, úgyhogy most vehetek még három palackkal. Jó, hogy ugyanilyen klasszis a bor is, ami a vitathatalanul ötletes és igényes palackba bele van töltve.

Ott kezdődik, hogy nagyon szép a színe. Sötétebb rózsaszín, lilás csillanásokkal, gyönyörű luxus-színű árnyalat. Illatban mindent tud, amit a rozénak tudni kell, málnás-epres, és ígéretes az intenzitás is. Szájban annyira Villányi, mint a Kakas (ld. itt: Vylyan Kakas 2018), meg még egy kicsit jobban: telt és arányos, zamatos és hosszú, egy lehelletnyit 'borosabbra' hangolva, mint az átlagfogyasztó által megszokott rozék. De így jó, mert ribizlis, somos fanyarsága szenzációsan feldobja a málna-eper gerinc szokványos, de azért jó friss és így cseppet sem tolakodó alap zamatait. Eltalált, talán kissé férfiasabb savak hátán hömpölyög ez az ital, s az ember egy pohár után csak azt veszi észre, hogy cseppet sem olyan szomorú arccal néz a világra, mint a címke fehér macija.

 

Ha már így alakult, hogy Maczkó került a pohárba, gyorsan átnéztem a VinCe 2019-en a Maczkó standnál kóstolt borokról készült jegyzeteimet. A '16-os cabernet francról szűkszavúan annyit jegyeztem fel "olyan ez a bor, mint egy mese". A '16-os prémium merlot szintén gyönyörű koncentráltsággal és szerkezettel rendelkezett, számomra a tannin talán egy kicsit még magas volt benne (számítsuk hozzá, hogy fejtést és palackozást követően, frissen hozták ki a VinCE-re április végén, az eltelt négy hónap alatt biztosan összesimult). Az volt az érzésem, hogy 30% merlot - 70% franc arányban a két bor házasítva (akár a saját poharunkban, otthon!) olyan remek harmóniát adna, amivel a legjobb hazai bordói küvék sorába emelkedhet.

Most akkor melyik boruk is a Medve-álom?...

(Ezt a fotót nem tudom, ki készítette, remélem megbocsátja, hogy feltettem).

Újdonságok

Kristinus Borbirtok

Régóta kerülgetjük egymást, a Kristinus, meg én. Ezt úgy értem, hogy évek óta folyvást összetalálkozunk kiállításokon, kóstolókon, és nem szaladok el az ismerkedés elől, hanem egyre másra derekasan kóstolom a szortimentet, jegyzetelek, és ki is alakult bennem egy átfogó kép, azonban írni még...
Teljes cikk

Geszler Családi Pincészet, Mór

Az egri borvidéket szokták Burgundiához hasonlítani. Adódik, hogy Villány lenne a magyar Bordeaux (holott itt már jóval kevésbé indokolható az analógia). Etyek a magyar Champagne. Ezek már jól bejáratott párhuzamok. Először megkóstoltam a Geszler Családi Pincészet borait, és megfogalmazódott bennem...
Teljes cikk

Hangyál borok Húsvétkor

Húsvét a legnagyobb ünnepünk, és ilyenkor mindenki igyekszik kitenni magáért a saját családja és a húsvét hétfői vendégjárás kiszolgálása céljából. Természetes, hogy már most tele van az internet a különböző receptekkel, étel-ajánlókkal, a bloggerek sürögnek-forognak. Gondolkodtam, mennyiféle étel...
Teljes cikk

Fülöp Pince - Nyergesújfalu leg... borászata

Tetszik nekem az a magabiztosság és fölény, ami ahhoz kell, hogy a szlogen kipótlását képzeletünkre bízza a borászat - mit is asszociálunk hozzá a leginkább. Lakva ismerszik meg az ember - kóstolva ismerszik meg a bor - és a borász. Jó ez az egész történet az örökségébe beleszerető és a birtokot...
Teljes cikk

St. Andrea - Szeretettel 2016 Pinot Noir Rosé

Sokan gondolják újabban, hogy amit csinálnak, az egy misszió. Tanárok úgy beszélnek a tanításról, mint misszió. Informatikusok arról beszélnek, hogy az informatikai biztonságtudatosság megteremtése egy misszió. A modern minőségi borágazat megteremtése is egy misszió Magyarországon. De hogy ezen...
Teljes cikk

Mikóczi Pincészet - Cabernet Sauvignon 2011

Szűztermés, de hogy két éves tőkékről szüretelték, az igazán meglepett, mert úgy tudtam, hogy a szőlő legkorábban 3-4 évesen fordul termőre. Ha egy bor öreg tőkékről származik, azt azért szoktuk kiemelni, mert az idős szőlő már nem törekszik annyi termést hozni, a természetes hozamkorlátozás...
Teljes cikk

Dubicz Borászat - 1014 Mátrai Szürkebarát (2016)

In medias res kezdem, mert ez a legfontosabb ahhoz, hogy méltó helyén tudjuk értékelni: ez a bor a fehérboroktól megszokottnál magasabb hőmérsékletet kíván. Meglátásom szerint 14-15°C fokon fogyasztandó, mert ekkor mutatkozik meg a legszebben az aromavilága.Világos szalmaszín. Nem tolakodó,...
Teljes cikk

Kovács Nimród Winery - Monopole NOIR 2011

Van egy olyan közkeletű nézet, hogy férfinak nehéz olyan ajándékot találni, aminek igazán örül. Szerintem viszont pofon egyszerű: elég hozzá egy palack igazán jó bor, mondjuk egy Kovács Nimród "Noir" a Monopole sorozatból. Akitől kaptam a bort nem is tudta, hogy bennem már eleve él egy pozitív...
Teljes cikk

L. Simon Borászat - Rozsdás csuk 2016

Valentin nap közeleg, és elárasztotta a médiát a Valentin-napi értékesítési láz. Többek között azt harsogják mindenfelé a fülembe és a szemembe, hogy Valentin-napkor rózsa helyett valami más rózsaszínűvel is meg lehet lepni a Kedvesünket. Miért is ne épp egy rozé borral?Nem átallok helyeselni, bár...
Teljes cikk

Dubicz Irsai Olivér 2016 - English

When you get what you’ve expected, it can go two ways. Should you be expecting something bad – than it’s bad, but at least you cannot complain, being prepared for it. When you expect something good and it happens – it is just pure pleasure. I felt the latter tasting Dubicz’s Irsai Olivér 2016....
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk