Maróti (Mátrai) Zenit 2019
Nem sok erőfeszítésbe telt kitalálni, mi legyen a 2020-as évet záró cikk témája. Az utóbbi hetek legmeghatározóbb boros élménye számomra a visontai Maróti Attila Zenit édesbora volt. Nem mintha újdonságként ért volna, hiszen a 2018-as évjáratot is kóstoltam már és az a bor díjat is kapott. Attila akkor büszkén mesélte szép, világos, vidékiesen egyszerű kóstolótermében ülve, hogy mi mindenre kapott aranyérmet. Kékfrankosa, olaszrizlingje és édes zenitje is nyert országos borversenyeken. Idén az olaszrizlingjét az ország legjobbjának választották. Aki látta már a Sárhegy oldalában magasan a csúcs alá meredeken felfutó DK-i kitettségű parcelláit, az azonnal megérti, hogy a legremekebb mátrai alapanyagokkal dolgozik ő. Elhivatottságához és munkabírásához szintén nem fér kétség. Amint mesélte, minden nap ötkor kel, és vagy a traktoron ül, vagy a pincében dolgozik.
A zenitet minden évben kifejezetten édesbornak szánja. Ez speciális gondozást jelent, hiszen nem elég a magas cukorfok elérése, emellett meg kell tartani a lendületes savakat is, hogy élő maradjon az összkép. A 2019-es bor így mindössze 10% alkoholtartalmú, emiatt rezidulális cukortartalma egy aszúéhoz hasonló. A pohárban lustábban, olajosabban perdül, de a jó tartású sav lendületet ad és viszi a hátán a nagyobb cukorterhet, így illatban és ízben egyaránt izgalmas és vibráló.
Különös módon kétartcú bor, egészen más hidegen és szobahőmérsékleten, de mindkét formában élvezetes. Az édes fehérbort hagyományosan 10-12°C-n fogyasztjuk, én azonban mindenkit bíztatok, hogy ezt a bor 18-20 fokon is próbálja ki. Számomra ezen a hőmérsékleten még vonzóbb.
Hidegen illatában exotikus gyümölcs arzenállal nyit, hangyányit kompótos ízekkel. Gerince vérnarancs, mellette licsi, papaya. Savassága vissza-visszatérően sűrű bodzaszörpöt idéz. Illatának díszei távolabbi asszociációként a görög-keleti templomok tömjénfelhőjét idézik. Egy bőséges adag vaníliásság és villanásnyi egres kíséri az összetett és szépen rétegzett ízképet. Közepesen hosszú lecsengése arányos és könnyed, igazi világos tónusú bor, amit édessége ellenére könnyű inni.
Melegebben az illatok fő vonulata fehér húsú őszibarack, a háttérben a már említett exotikusokkal. Illatának dísze meglepő módon a cickafarkfű kiütött nedvére emlékeztet. Savérzete így talán kicsit rusztikusabb, de komplexitása és rétegzettsége is magasabb, mert egy érintésnyi kesernye frissítőbbé teszi az édességet. Van itt már édes körte és passiógyümölcs is, és lecsengése is közepesnél hosszabb így. Szárazpróbájában körte és méz.
Mindent összevéve úgy ítélem, hogy Maróti Attila édesbora vetekszik az elzászi traminikkel, amikkel igazán nem szentségtörés összevetni, hiszen az Elzász és a Mátra adottságai mind talajok, mind fekvés, mind éghajlat és csapadék tekintetében nagyon hasonlóak. Az abasári Sárhegy oldala katlanszerű elhelyezkedése miatt olyan ideális amfiteátrumot képez, amilyen világszinten ritkaság. Egyedül a fajta különbözik alapkarakterében: a zenitből teljesen hiányzik a rózsaillat, de beltartalmát, arányait és koncentráltságát illetően, továbbá figyelembe véve az exotikus gyümölcsök éledő divatosságát hazánkban is, ez egy olyan édesbor, amelyre méltán büszkék lehetünk nemzetközi porondon is.
Kiváló záróakkordja egy furcsán terhelt, jót és rosszat ötvöző 2020-as évnek, ami rákényszerített mindenkit, hogy a meglévő dolgait átértékelje és friss szemmel - remélhetőleg acsarkodás helyett hálával, s a nehézségben is lehetőséget látva - tekintsen azokra a változásokra, amik körülveszik. Boldog Új Évet kívánok!