L. Simon - Tramini 2015, zöld veltelini 2015
"Kecsteljesen: Ön nagy barátja, lám, / A madaraknak. Póznát tart nekik, / Hol magukat jól kipihenhetik." - Az L. Simon borászat esetében találóbb lenne palackot mondani pózna helyett. Még alliterál is. Minden bor egy-egy velencei tó környéki őshonos madárfajról kapta a nevét, és e madarak igényesen megrajzolt képét viseli a cimkén.
Azért kóstoltam az L. Simon borászattól, mert régóta izgatott a válasz arra a kérdésemre, hogy vajon miért is kezd borászatot egy politikus. Talán mert valójában költő, és amint azt olyan jól tudjuk évezredek óta, a költészet és a bor kéz a kézben jár? A bort ugyan Dobos Ferenc borász készíti, mert a bor - bár intellektuális alkotás - annál jóval fizikaibb, mint a költészet (vagy a politika). Mondjuk sokkal közelebb áll a kémiához. Megtudtam, hogy a borászat (és a költészet) is régebbi keletű, mint a tulajdonos politikai karriere.
A pincészet Agárdon található. A "nagy víz" közelsége mindig jót tesz a bornak, és bár a Velencei tó az Etyek-Budai Borvidék része, itt mégis másra számíthatunk. Földrajzból is megtanultuk, hogy a velencei hegység az ország legöregebb földtani képződményeihez tartozik, lepusztult röghegység, variszkuszi maradvány, gránit, mellé meg a tó temperáló hatása. Itt biztosan kevesebb a metsző szél, alacsonyabbak a savak, hosszabban érlelődnek a fürtök, többet fürdenek a napfényben.
Fehéreket kóstolok, mert még épp csak megérkeztem a VinCE kiállításra. A tramini a bölömbikát hirdeti, ezt az analógiát még nemigen értem. Esetleg utalás lehet a tramini kis szemű, apró fürtjeire. A bort annál inkább értem! Tutti frutti illat, olyan jellegzetesen, annyira a 30 évvel ezelőtti cukorka íze, hogy szinte kezemben érzem a széthajtogatható papírt. És ahogy hajtogatom (forgatom a poharat), egyre parfümösebben, egyre édesebben árad a tutti frutti. Lássuk szájban. Ej, szólnom is kell a borásznak, hiszen az intenzitás itt valamiért közepesnél kisebb, az illat intenzitásával nem tart lépést, vajon miért? Ez nem Elzász - válaszolja kedvesen Dobos Ferenc - ez a Velencei tó. Egy szárnyas mellé, esetleg fehér sertésthús mellé jól behűtve - intenzitás ide, intenzitás oda - igazán el tudom képzelni. Frissítő és aromás.
Lássuk a Zöldikét. A névadást itt jobban értem (nehéz lenne félreérteni) - ez egy zöldveltelini. Nálunk főként Sopronban találkoztam vele, az "osztrákok bora", hogy a borászt idézzem (Wachau tele van vele). Egyszerű bor, talán épp ezért 20 évvel ezelőtt a legnagyobb kedvencem volt. Ez is az lett. A Zöldike tiszta, közepes illattal fogad, amiben őszintén, egyenesen, kereken és mosolygósan zöldalma aromáját fedezem fel. A zöldalmáról azt olvastam egyszer, hogy igazából sárga alma szeretne lenni, de úgy nemesítették, hogy már éretlenül is édes legyen. Akár így van, akár nem, a Zöldike ezt a finom és lédús aromásságot idézi. Ahogy a borász fogalmaz, harsogó és frissítő. Ez az a bor, amelyikből jólesik még egy pohárka, aztán még egy. Jó hosszúságú lecsengés a feszes savaknak köszönhetően. Állítólag a fajtajelleghez a fehér bors is hozzá tartozik, én ezt itt nem éreztem, de nem is hiányoltam (zöldalma fehér borssal?...)
Most ugyan csak az egyszerűbb borokat kóstoltam, de elégedett vagyok. Legközelebb a felső kategória is jöhet.
Végül bemutatom a carduelis chlorist (hát nem édes??):
