L. Simon - Tramini 2015, zöld veltelini 2015

"Kecsteljesen: Ön nagy barátja, lám, / A madaraknak. Póznát tart nekik, / Hol magukat jól kipihenhetik." - Az L. Simon borászat esetében találóbb lenne palackot mondani pózna helyett. Még alliterál is. Minden bor egy-egy velencei tó környéki őshonos madárfajról kapta a nevét, és e madarak igényesen megrajzolt képét viseli a cimkén.

Azért kóstoltam az L. Simon borászattól, mert régóta izgatott a válasz arra a kérdésemre, hogy vajon miért is kezd borászatot egy politikus. Talán mert valójában költő, és amint azt olyan jól tudjuk évezredek óta, a költészet és a bor kéz a kézben jár? A bort ugyan Dobos Ferenc borász készíti, mert a bor - bár intellektuális alkotás - annál jóval fizikaibb, mint a költészet (vagy a politika). Mondjuk sokkal közelebb áll a kémiához. Megtudtam, hogy a borászat (és a költészet) is régebbi keletű, mint a tulajdonos politikai karriere.

A pincészet Agárdon található. A "nagy víz" közelsége mindig jót tesz a bornak, és bár a Velencei tó az Etyek-Budai Borvidék része, itt mégis másra számíthatunk. Földrajzból is megtanultuk, hogy a velencei hegység az ország legöregebb földtani képződményeihez tartozik, lepusztult röghegység, variszkuszi maradvány, gránit, mellé meg a tó temperáló hatása. Itt biztosan kevesebb a metsző szél, alacsonyabbak a savak, hosszabban érlelődnek a fürtök, többet fürdenek a napfényben.

Fehéreket kóstolok, mert még épp csak megérkeztem a VinCE kiállításra. A tramini a bölömbikát hirdeti, ezt az analógiát még nemigen értem. Esetleg utalás lehet a tramini kis szemű, apró fürtjeire. A bort annál inkább értem! Tutti frutti illat, olyan jellegzetesen, annyira a 30 évvel ezelőtti cukorka íze, hogy szinte kezemben érzem a széthajtogatható papírt. És ahogy hajtogatom (forgatom a poharat), egyre parfümösebben, egyre édesebben árad a tutti frutti. Lássuk szájban. Ej, szólnom is kell a borásznak, hiszen az intenzitás itt valamiért közepesnél kisebb, az illat intenzitásával nem tart lépést, vajon miért? Ez nem Elzász - válaszolja kedvesen Dobos Ferenc - ez a Velencei tó. Egy szárnyas mellé, esetleg fehér sertésthús mellé jól behűtve - intenzitás ide, intenzitás oda - igazán el tudom képzelni. Frissítő és aromás.

Lássuk a Zöldikét. A névadást itt jobban értem (nehéz lenne félreérteni) - ez egy zöldveltelini. Nálunk főként Sopronban találkoztam vele, az "osztrákok bora", hogy a borászt idézzem (Wachau tele van vele). Egyszerű bor, talán épp ezért 20 évvel ezelőtt a legnagyobb kedvencem volt. Ez is az lett. A Zöldike tiszta, közepes illattal fogad, amiben őszintén, egyenesen, kereken és mosolygósan zöldalma aromáját fedezem fel. A zöldalmáról azt olvastam egyszer, hogy igazából sárga alma szeretne lenni, de úgy nemesítették, hogy már éretlenül is édes legyen. Akár így van, akár nem, a Zöldike ezt a finom és lédús aromásságot idézi. Ahogy a borász fogalmaz, harsogó és frissítő. Ez az a bor, amelyikből jólesik még egy pohárka, aztán még egy. Jó hosszúságú lecsengés a feszes savaknak köszönhetően. Állítólag a fajtajelleghez a fehér bors is hozzá tartozik, én ezt itt nem éreztem, de nem is hiányoltam (zöldalma fehér borssal?...)

Most ugyan csak az egyszerűbb borokat kóstoltam, de elégedett vagyok. Legközelebb a felső kategória is jöhet.

Végül bemutatom a carduelis chlorist (hát nem édes??):

Újdonságok

Szekszárd dícsérete

Részben azért, mert a vidéken jártam, és elragadott a szépsége, részben pedig mert már korábban is szerettem és hosszabb ideje figyelemmel kísérem a Szekszárdi Borvidéket, most két borról is beszámolok. Két olyan alapbor, ami mindkettő megmelegítette a szívemet, és visszaadja a magyar borok - ezen...
Teljes cikk

mint Irsai Olivér a Hegyen...

A fogyasztó az úr? Valami könnyűt szeretne inni a Hegyen. Nos, akkor telepítünk neki Irsai Olivért! Ne vesződjünk azzal, hogy megértessük, a Hegy, az valami más. Ha ide jön, számítson ásványosságra, számítson idősebb, nehezebb tételekre. Nem. Telepítünk Irsait. A Hegyre. A magyarok számára...
Teljes cikk

Geszler chardonnay 2022

Minél inkább kóstolgatom annál inkább meggyőződésemmé válik hogy a Geszler pince Mór legjobbja. Ez a bor - ha jól eltaláljuk a hőmérsékletét - egészen gazdag ízvilággal jelentkezik. Van benne kumkvat, tiszta szőlőlé íze, illata; van szárazpróbájában egy lehelletnyi sárgabarack, és a felületen a...
Teljes cikk

Geszler "Vértes kincse" birtokbor 2021

Nos, nem egy Montrachet, de gyönyörű példája a szépen érlelhető boroknak, köszönhetően a legendás móri savak megtartó erejének. Most friss az élmény, most kell írnom róla. Mi régebbi vágású alakok még úgy humorizáltunk, hogy amikor valami sok összetevőből áll, akkor az a Fradi nevet kapta, így lett...
Teljes cikk

Párhuzamok, nem ellentétek

Szeretem az összehasonlításokat. Nem azért, hogy keményen szembesítsem az összehasonlított tételeket: melyik jobb, miért jobb, és hasonlók. A borok is megsértődhetnénk, de ők nem teszik; csak szépen, hallgatagon és odaadóan fekszenek a palackban összehasonlítás után. Mégis, nem volna velük szemben...
Teljes cikk

Crémant de Luxembourg

Ki ne hallott volna a luxemburgi borokról?   – Na jó, kezdem előlről. Luxemburg borászati hagyományai világszerte ismertek...   – Rendben, látom, hogy más megközelítést kell választanom. Luxemburg, ez a kicsiny nyugat-európai ország – hiszik, vagy sem – jelentős borkészítési...
Teljes cikk

Nem minden arany, ami fénylik

Ez egy poszt, összesen 5 tanulsággal. Nyár van, ilyenkor könnyű bort kíván az ember, gyakran szódával feldobva, mindenesetre hidegen. Sokan a rozéra esküsznek és van is benne valami: légies tud lenni, aromatikája általában gyümölcsös, és magas savtartalma miatt rendkívül jó szomjoló. Ez lenne a...
Teljes cikk

Geszler Zenit 2022

Nem tudom, a kedves olvasó számára mond-e valamit az az étel, hogy  salátafőzelék. Igen, friss fejes salátából, egy kevés húsos szalonnán megfuttatva, fokhagymával és tejföllel. Általában véve is nehéz kérdés, hogy a magyar asztalok tipikus hétköznapi fogásához milyen bort lehet inni....
Teljes cikk

Maróti Attila Pinot Noir 2021

Pinot Noir mátrai módra és főként Maróti Attila lendületével. Igen, ő az, aki magáról úgy fogalmazott, hogy "a saját rabszolgám vagyok. minden nap hajnali ötkor kelek" és ezt a lendületet viszi bele a boraiba. A többi itt...
Teljes cikk

Thummerer Egri Bikavér Superior 2017

Végre egy jó bor. Mély rubinszín, feketés maggal, padlizsánlila villanásokkal. Telt testre utaló, szép glicerines templomablakok futnak le a pohár oldalán.  Illatában először cassis. Érdemes sokat hagyni gyűlni a pohárban az illatot. Én Riedel bordeaux-i pohárból kóstoltam. Megérte elővenni a...
Teljes cikk

Blog

Mire való a borbecsüs?

Ért egy rossz élmény nemrégiben, a Váci utcában, egy magyar üzletlánc kiemelt boltjának borospincéjében. Azazhogy nagyon jó élmény volt, és mégis rossz. Megmagyarázom.Betévedtem, és a földszinti választék szegénysége arra sarkallt, hogy lenézzek a pincébe. Ez a pince egyszerűen...
Teljes cikk

Helyünk a világ bor-térképén

Aligha kérdőjelezhető meg, hogy amilyen képet a londoni WSET (Wine and Spirits Education Trust) közvetít egy országnak a borokvilágában elfoglalt helyéről, az erősen hat az adott ország megítélésére, legalábbis a szakértő(bb) nemzetközi fogyasztók körében.A minap belelapoztam a WSET...
Teljes cikk

Ár-érték arány

Most kaptam a hírt, hogy a Tamellini Soave 2013-as évjáratát leárazták és jelenleg 8,49 angol font áron lehet hozzájutni London egyik menő borkereskedésében. Gyors fejszámolást követően rádöbbentem, hogy ez a "fantasztikus" ajánlat 3500 Ft-ot takar, az eredeti 4800 Ft körüli összeg helyett. Valaha...
Teljes cikk