L. Simon Borászat - Rozsdás csuk 2016

Valentin nap közeleg, és elárasztotta a médiát a Valentin-napi értékesítési láz. Többek között azt harsogják mindenfelé a fülembe és a szemembe, hogy Valentin-napkor rózsa helyett valami más rózsaszínűvel is meg lehet lepni a Kedvesünket. Miért is ne épp egy rozé borral?

Nem átallok helyeselni, bár elmondhatom, hogy a valentin-napi ünneplés nem az én kenyerem, viszont akinek igen, az tényleg miért ne emelne le egy palack rozét a polcokról. És ha már itt tartunk - tudjuk, hogy a madarak Valentin napkor kezdenek újra csiripelni - emeljen le mondjuk egy Rozsdás csukot az L. Simon borászattól, hiszen így még stílusosabb lehet.

Ki merem jelenteni, hogy a Rozsdás csuk teljesen magára talált az utóbbi két évben, úgy értem, hogy saját stílusára talált, más oldalról közelítve: a borászat rátalált a Rozsdás csuk egyéni arcára, és ezt olyan jól megtalálta, hogy a bor biztosan hozza és mutatja fel ezt az egyéni arcot - én második éve követem. Tény, hogy a két évjárat fajtaösszetétele nem ugyanaz, mégis érezhetően folytatnak valamit, ami az előzőben is megvolt és emlékezetes volt, és hogy mi ez, az a cikk végére kiderül.

A rozsdás csuk egy nagyon kedves kis madár, és a begye valóban rozsdás színű, nyilván ez adja az asszociációt a borhoz. A 2015-ös évjárat egyébiránt közelebb állt a madárka színéhez, mivel inkább lazacba hajló rózsaszín volt. A 2016-os évjárat, amelyről most írok, ez viszont sokkal inkább a  csodaszép hajnalmadár szárnya szélének színét idézi, más kérdés, hogy a hajnalmadár - magashegyi faj lévén - nem honos a Velencei-tó körül, így nem kerülhet az L. Simon borok címkéjére.

A bor színe tehát enyhén lilába hajló élénk pink, ez ideálissá teszi a Valentin-napi ünnepléshez, valóban szép nézni, olyan a pohárban, mint egy folyékony féldrágakő. Intenzív, a reduktív technológiából adódóan tiszta és gyümölcshangsúlyos, enyhén édeskés, cukorkás, megnyerő illata pár gramm maradékcukrot is sejtet, mindenesetre ígéretes és kóstolásra ösztönző. Kevéske szénsav tűhegynyi habzása jelenik meg a pohár szélén. Ízben málna és eperbombát várok az illat alapján (ahogy sok populáris rozét iskoláznak), de szájban igazi meglepetés ér. A málna és eper is ott van, de a vártnál picikét jólesően fanyarabb, amitől markáns, lendületes és remek szomjoltó. Gyümölcsössége piros és fehér ribizli gerincre épül, ebből bukkan elő a fanyarságot hozó trükkös kis galagonyássága. Kifejezetten jól behűtve kell inni, 10°C feletti hőmérséklet nem áll jól neki. Értőknek való, kissé talán férfias rozé - ha van ilyen. A nyári szezon kánikulájában fog hatalmas szolgálatot tenni a szomjoltásban, akár (nem horribile dictu) egy érintésnyi szódával felspriccelve, igazi elengedhetetlen üdítő ital lesz.

A 2016-os borban a syrah fajta jelent újdonságot a blendben, az etyeki tájtól kissé merész (erről egy kevéssé jól sikerült György-villa bor kapcsán itt írtam Etyek és a syrah), de ebben a küvében jól helyet talált magának. Nyilván a 2016-os év sok napsütése megtette a hatását, a syrah is szépen beérett és érdekesen fűszerezi a házasítást.

Szerelmesek, borra fel! Egy rozé, ami férfi és női ízlésnek egyaránt tökéletesen megfelel.


Újdonságok

Espák - Furmint Supreme 2018

Alcím: a pohár, avagy mennyire vesszük magunkat komolyan. Komolyan. Hallottam olyan hangokat az utóbbi időben, hogy "nem a díványtól lesz kívánatos a menyasszony". Na, de ilyet! Hát kezdjünk elemzésbe, hogy egy menyasszony vonzerejének hány %-át teszi ki a csipkebugyi, hányat a hófehér ruha, és...
Teljes cikk

Geszler Családi Pincészet (Mór) Zenit gyöngyözőbor 2021

A tavaszban az a jó, hogy előbb-utóbb mindig meghozza a bájos virágillatokat a kertekbe, utcákra, terekre. A nők azonnal szoknyát húznak ilyenkor, lehetőleg igen rövidet, mintha csak lubickolni kívánnának a szabadságban, amit a - mainapság groteszkül - szűk nadrágok után a libegő szoknyák...
Teljes cikk

Stobi Winery (Macedonia) - Rkatsiteli 2020

Aki Észak-Macedónián keresztül utazott, bizonyára jól emlékszik a kopár hegyoldalak alatti keskeny völgyek apróbb lankáin, a vágtató Vardar folyó két partján, az aszálytól sárgálló mezők ölelésében fekvő szőlősorokra. Csaknem az egész országot végigkíséri az ültetvények sora, ahol egy talpalattnyi...
Teljes cikk

Fteri Vinum - Moschofilero 2020

Lépjünk túl a xirósz, imiglikosz és retsina háromszögön, amelyben hazai görög éttermeink borkínálata mozog. Görögország sokkal többről szól ennél, csak valahogy kimarad a látószögünkből. Persze, délnyugatra (Olaszország), nyugatra (Franciaország) gyakran nézünk, de dél felé valahogy nemigen....
Teljes cikk

Wine52 Hungary tasting pack

Igazán büszke vagyok, hogy szakmailag irányíthattam az edinburghi székhelyű Wine52 cég számára összeállított Magyarország kóstolócsomag létrejöttét. Mindösszesen 186.000 palack magyar bor került a skót fogyasztók poharába. A csomagban a következő tételek szerepelnek: - Pannon Tokaj száraz furmint...
Teljes cikk

Bogyólé - Beaujolais: 1-0 !

BREAKING!... A BOGYÓLÉ ÉLVEZETESEBB, MINT A BEAUJOLAIS NOUVEAU! Talán nem vonja kétségbe senki, hogy hazánkban a legjobb beaujolais nouveau típusú bort a Vylyan készíti. Egyben a legismertebbet is: sorozatban a 17-ik évjárat már a Bogyóléből, ami a poharainkba kerül. Tavalyi posztomban azon...
Teljes cikk

Luka Enikő - Soproni Turán 2017

Őszinte leszek, hype-nak, legjobb esetben is marketing fogásnak tartom a női borászok körül kialakult hírverést. Annyi mindent olvasunk, hogy lágyabbak, nőiesebbek a boraik, hogy kifejezőbbek, meg hasonlók. Valóban? Tény, hogy a nők szaglása általában kifinomultabb, például száz közül is megismerik...
Teljes cikk

Szentpéteri - Generáció cuvée 2019

Ritkán találkozunk érleltebb borokkal a Kunság vidékéről, pedig ott sem kizárólag tartályban érlelt, friss évjáratú borokat értékesítenek. Mai tételünk 2019-es, a VinAgora 2021-es versenyén ezüstérmes helyezett fehérbor. Szép, aranyba hajló csillanású bor. Nagyon szokatlan, chardonnay -...
Teljes cikk

Mikóczi Pincészet, Báta - Davand 2018

Egyszer volt, hol nem volt, a szarvasok sétálgattak az erdőben, és addig sétálgattak, amíg beesteledett. Így esett, hogy a 2018-as Davand cuvée címkéjén a két szarvas a sötétkék erdőben akaszkodott egymás agancsába, nem úgy, mint a Mikóczi Pincészet többi borán, ahol fényes nappal, fehér alapon...
Teljes cikk

Jammertal Blue Sky 2012

Sokszor írtam már a 2012-es évjáratról, ilyen szerintem évszázadonként csak egy van. Minden alkalommal elkápráztat. Kár, hogy csak néhány villányi borászat vállalja fel a hosszas érleléssel járó finanszírozási terhet. Ezek egyike a szenzációs Jammertal borászat. A Blue Sky a Jammertal sorozat...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk