Kristinus Borbirtok
Régóta kerülgetjük egymást, a Kristinus, meg én. Ezt úgy értem, hogy évek óta folyvást összetalálkozunk kiállításokon, kóstolókon, és nem szaladok el az ismerkedés elől, hanem egyre másra derekasan kóstolom a szortimentet, jegyzetelek, és ki is alakult bennem egy átfogó kép, azonban írni még mostanáig nem írtam róla. Megtették mások: például a VinCE magazin, ahol a borászatról is, meg a birtokigazgatóról is olvashattunk egy-egy portrét az utóbbi évben. Azokon a hasábokon tudtam meg, hogy a Kristinus borbirtokon mozi is működik – és őszintén, amikor ezt olvastam, arra gondoltam, hogy döntsük el, borprofizmus, vagy borsznobizmus vezérel…
De nem kritizálni akarok, hanem élményekről beszámolni. Előre lelövöm a cikk velejét: a Kristinus borok azért nagyon jók és különlegesek, mert kifejezetten olaszos stílust képviselnek, már ami a vöröseket illeti. Kérdeztem erről a borászat képviselőjét, aki annyit mondott el, hogy „a stílus kialakulásához az vezetett, hogy az egyik borász kollégám sokat dolgozott Bordeaux-ban, a másik kollégám pedig, aki a Sas cuvéet megálmodta, Ausztráliában és Új-Zélandon”.
Igen, így nem meglepő, hogy jegyzeteim tanúsága szerint a Sas 15,5%-os alkoholtartalmához combos savak, erőteljes, összeérett tannin társul, amelyek hátán a cabernet-k fekete bogyós ízjegyei bontakoznak ki. Noha 60% merlot, és fahordóban csak a cabernet-k értek 18 hónapot, a merlot csendesen háttérben marad, teret engedve a sauvignonnak. A csersav feszesen egyben tartja a bort, ami így elsősorban vörös húsok, szerintem kifejezetten vadak mellé párosítható.
A 2011-es kékfrankos selectiont tavaly áprilisban kóstoltam. Világos rubinszín, enyhén téglásodó széllel. Meglepett benne, hogy mennyire selymes bor – ezt egyértelműen a Dél-Balaton vastag löszös talajának karaktereként azonosítom – már-már grafitos (bár félve mondom, hiszen syrah-k jellemzője szokott lenni a grafitosság). E bor kapcsán fogalmazódott meg bennem először, hogy a Kristinus kifejezetten olaszos borkészítési stílust visz. Erősek, szinte csípősek a tanninjai, mint egy szicíliai bornak, és mégis harmóniában van a testtel, a glicerines kerekséggel és a gyümölcsös ízjegyekkel. Kár, hogy kifutott tétel, biztosan élvezet lenne évről évre kibontani egyet és figyelni a palackos fejlődését.
Volt szerencsém a fedélzeti szortimentet is kóstolni. Zseniális megérzéssel adta neki a nevet a marketinges – ezek a borok tényleg amolyan fedélzetiek. (Bár nem vagyok vitorlázó, el tudom képzelni, hogy a hajón is hasonló alkoholtilalom él, mint egy gépjárműben, de nyilván aki iszik, az nem vezet, hanem csak élvezi a szelek szárnyán száguldás szédítő – vagy legyen megrészegítő ? – élményét.) Mindenesetre a fedélzeti borok nagyban építenek arra, hogy a napsütés, a Balaton látványának szépsége, a fiatalság, a gondtalanság, a nyár és a simogató levegő mind-mind hozzáadnak a bor élményéhez, egyszóval outdoor borok, társasági borok, és jó, hogy ilyen kategória is van.
Addig-addig kerülgettük tehát egymást a Kristinussal, amíg végül pár napja a birtok vörös került a kezembe, aztán a pohárba. Nem mondtam még, de kifejezetten becsülöm, hogy a vörösöket érlelten hozzák forgalomba. Ez a bor is 2012-es, volt már ideje összeállni, megindult a palackos fejlődése is, és árkategóriáját meghazudtolóan összetett, legalább kétszer akkora élményt adó ital lett. A 2012-es évjárat amúgy is a kedvenceim közé tartozik kiváló tartása és dinamizmusa, érlelhetősége miatt. Ez a bor ugyanúgy a fáradtság legcsekélyebb jelét sem mutatja, mint más 12-esek. Mély bíborszín, fekete maggal. Könnyed, de összetett, fecsegő illat, benne szilva, meggyek, piros bogyós gyümölcsök, és szantálos fűszeresség. Ez benne a legszebb: visszafogottan, de karakteresen húzódik meg a gyümölcsösség mögött és öltözteti, tartja, kiemeli. Ha már illóolaj, ízben az ylang-ylang is eszembe ötlik e borból, ami igazi kuriózum, nagyon ritkán érezni. Noha a test csak közepes, éppen ez teszi könnyen ihatóvá. Kifejezetten élvezetes a lédús korty, játékos a gyümölcsösség, elgondolkodtató a fűszerezettség, és ismét olaszos az összkép. Megint a tannin miatt mondom ezt, szépen integrált, kissé földes, púderos. Extraktédessége harmonikus, ízképe fogyasztóbarát, de emellett igényes. Tényleg ritkán mondok ilyet: árban éppen a dupláját lehetne elkérni érte.