Kékfrankos Április - a kékfrankos 1000 arca

Nagy örömmel számolok be arról, hogy szombaton részt vettem a Kékfrankos Április rendezvényen a Corinthia szállóban - kiállítóként. Igaz, hogy idegen tollakkal ékeskedtem, hiszen nem a saját boromat mutattam be, azonban büszkeség számomra, hogy - szerintem - a Kunsági borvidék legjobb termelőjének, a Köpcös pincének (Léder Zoltán, Csengőd) borait képviseltem és kóstoltattam. Hozzáteszem, hogy nagy sikerrel.

Ezzel párhuzamosan más borokról is szereztem élményeket, néhány felismeréssel is gazdagodtam, melyeket az elkövetkező napokban / hetekben e hasábokon közzé fogok tenni.

Az első felismerés rögtön az a sablonos kijelentés, hogy a kékfrankosnak ezer arca van. Gyors és durva fejszámolás alapján a 76 pincészet mindegyike átlagosan három bort hozott, egy rozét - vagy sillert - és két külön évjáratú kékfrankost, vagy valamilyen kékfrankos alapú házasítást, következésképpen 228 arca biztosan jelen volt az ezerből. Ha ehhez hozzávesszük, hogy több pincészet a "vendég" szőlőfajta kadarkából, illetve bikavérből, vagy más kékfrankos alapú házasításból is hozott, akkor biztosan eljutunk mindösszesen 500 tételig. Amellett, hogy tényleg minden bor más és más volt, számomra a következő fő kategóriák különültek el egymástól a rozé és siller mellett, amikről majd egyszer külön írok:

- jó ivású, fiatal, könnyű, gyümölcsös kékfrankosok,
- férfias, csersavas, telt, tartalmas, éttermi borok,
- hűvösen elegáns, zárkózott tételek,
- meleg, mediterrán stílusú, fűszeres kékfrankosok,
- (sajnos voltak szétesett, hibás borok is - erről ennyit).

Nagy felfedezéseim, akikről már most említést tennék:

- Gál Szőlőbirtok és Pincészet Szigetcsép (ráadásul asztalszomszédok voltunk, igen nagy megtiszteltetés! már évek óta rajongok a rozéik precíz szépségéért)
- Planina Borház, Mohács
- bocsánat, elsőként kellett volna említenem: Köpcös pince, Csengőd :-)
- Kristinus Borbirtok (extra ráismerést hozott - remélem lesz időm megírni)
- MARÓTI pince, Mátrai borvidék (csupa nagybetűvel, majd megírom, miért)
- Mátyás pince, Kisújfalu (Szlovákia)

Ha egy szóban akarnám összefoglalni a nagy kékfrankos tapasztalataimat, azt mondanám: reveláció.

Folytatás következik...

Újdonságok

Pannónia borkultúrája

Kiváló rendezvény volt az Aquincum Múzeumban másfél hete, csak sajnos alig jött el valaki a szemerkélő eső miatt. Délelőtt Havas Zoltán régész "Aquincum szőlői" címmel tartott előadást a pannoniai szőlészet-borászat ismert emlékeiről.Nem változott nagyot a világ a Kr. u. I. század óta, állapítottam...
Teljes cikk

Köszöntő

Tisztelt Olvasó! Elindítottam borbecsüs honlapomat, amelyen saját kóstolási jegyzeteimet publikálom több-kevesebb rendszerességgel. Célom, hogy szakértő borfogyasztóként az érdeklődő és laikus közönségnek segítsek a választásban, hogy ízlésüknek megfelelő, kimagasló minőségű borokat tudjanak...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk