Günzer Tamás - Portugieser 2016
Költői kérdést teszek fel: a portugieser lenne a magyar gamay? Aki olvasta korábbi cikkeimet, tudja, mennyire szeretek nemzetközi összehasonlításokkal dolgozni (Mór kapcsán például párhuzamokat fedeztem fel Chablis-val: Geszler Családi Pincészet, Mór), a portugieser kérdésről pedig már írtam néhány gondolatot korábban a Bogyólé kapcsán Vylyan Bogyólé 2016.
Lássuk a portugieser hasonlóságait a gamay-jal. Mindkét fajta korai érésű, vékony héjú (ezért különösen érzékeny a rothadásra), alacsony csersavtartalmú, gyümölcsökben gazdag és eléggé bőtermő. Mindkét fajta másodikként húzódik meg a maga borvidékén, és minkettő közepes testű borokat ad. Általában szüret utáni év márciusában áll készen, hosszabb érlelésre nincs szüksége. Mindkét fajta bora könnyen megközelíthető, populáris, gyümölcshangsúlyos. Talaj szempontjából egyik sem válogat, de meghálálja a vulkanikus hatást, ami emeli tudja komplexitását. Ugye, hogy minden fő tényező egyezik? (balról a gamay, jobbról a portugieser)
Ami miatt most ismét felhozom a párhuzamot, az a 2016-os Günzer Portugieser, s belőle kiindulva talán a portugieser, mint fajta általában. Nem tagadom, hogy a VinCE magazin májusi bortesztje szította fel bennem a kíváncsiságot, hogy portugiesert kóstoljak, ugyanis - talán szégyenlenem kellene - nincs benn aktívan a tudatomban a fajta. Egyszerű oka van ennek, számomra a portugieser minden más vörös szőlő kisöccse, a villányi cabernet-k árnyékában, meg az országszerte ismert-szeretett kékfrankosok mögött-mellett bandukoló örök "kisgyerek". Fajtajellegének tulajdonítom emellett, hogy a legtöbb tételben előfordul egy jellegzetes kesernyésség, amit a zöld levélhez, levélszárhoz tudnék hasonlítani, és számomra a fajtát nem teszi igazán vonzóvá. A VinCE azonban egy teljes számot szentelt a portugiesernek, és minthogy Günzerét hozta ki a legjobbnak, felkeltette bennem a vágyat.
Áttetsző bíborszín, lilás-feketébe hajló maggal. Tetszetős gyümölcsaromák az illatban, főként piros bogyósok, meggy. Kiegészül némi fűszerességgel, amitől teltebb, és izgalmasabb lesz. A test közepes, élénk és friss, de sokkal komolyabb és lekerekítettebb már, mint az újborokban. Szájban a szerkezet hoz igazán pozitív csalódást, mert arányai tökéletesek. Alapvetően gyümölcsökre hangolt bor, amely éppen ezzel a közepes testtel válik könnyűvé és szenzációsan jól ihatóvá. Az egész borból árad a melegség, szájban a fűszerek felértékelődnek, vibrálnak. Gyümölcsössége a piros bogyósokon túl számomra a lédús, nagy szemű fekete szedret idézi, zamatgazdag, és a bevezetésben említett kesernyétől teljesen mentes. Komoly kidolgozottság érzetét árasztó, professzionális bor. Tanninja oly alacsony, hogy szinte nem is tényező, de az a kevés, ami van, érett és nem keserű. Ki mondta, hogy egy kisöcsi nem szorongathatja meg a bátyjait? Egy jól sikerült Beaujolais Villages appelláció jut eszembe róla, amely ugyanúgy kistestvérnek számít Burgundia fő fajtájához, a pinot noirhoz képest, de kivételes helyszíneken és jó évjáratokban szépen érlelhető, komolyabb élvezeti értékű, teltebb borokat ad. Villány, ahogy tapasztaltam - hála Günzer Tamásnak - képes ugyanerre a portugieserrel.
Az bizonyos, hogy 1600 ft körüli árával nagyon jó ár-érték arányt képvisel, ha szép vörösbor élményére vágyunk visszafogott áron. Mindenképpen a vörösboroknál szokásosnál hűvösebben fogyasszuk, 14-15 fokon.
