Fülöp Pince - Nyergesújfalu leg... borászata

Tetszik nekem az a magabiztosság és fölény, ami ahhoz kell, hogy a szlogen kipótlását képzeletünkre bízza a borászat - mit is asszociálunk hozzá a leginkább. Lakva ismerszik meg az ember - kóstolva ismerszik meg a bor - és a borász. Jó ez az egész történet az örökségébe beleszerető és a birtokot eladás helyett felvirágoztató lelkes, nyomulós, Y - de az is lehet, hogy Z - generációs (akit esetleg nyugtalanítana, hogy véget ért az ábécé, ne aggódjon: a 2010 után születetteket a szociológusok „alfának” keresztelték, nem ZS-nek) hobbiborász értelmiségről.

Három bort kóstoltam a nyergesújfalui Fülöp Pincénél, egyöntetűen mindegyikre elmondhatóak az extravagáns, feltűnő, nem szokványos jelzők. Ha már a generációknál tartunk, szerintem a célközönség is legfeljebb a Z generáció, persze szigorúan a legális korhatár fölött. Mondjuk 18-23 év között.

az olasz és a rozé

Olaszrizling. Szalmaszín, tartalmas templomablakok. Az olaszrizling modern fiatalos arca: sárgadinnyés. Semmi kesernye, semmi mandulamag. Érezhetően optimálisan érett alapanyag. Kis maradékcukor teszi nagyon vonzóvá, kellemes ivású, a terroirt visszatükröző bor. A borász nem szerette, hogy ezt mondom, de Kamocsays-Szivekpincés. Nagyon neszmélyi. Ez szerintem dícséret.

PN-merlot rozé. Cukorkás, szamócás-málnás. Rádöbbenek, hogy tudatos stílus-építéssel állok szemben! Ennek a bornak jól áll az erőteljes tutti-frutti cukorka illatfelhő. Aprószemcsés habzás, kevés CO2 – ez nagyon kellemessé teszi, jól iható, könnyen csúszik. Nyári éjszakára való ital. Intenzitása megfelelő, kis kesernye van a lecsengésben, ami a frissességhez hozzátesz. A savait érezhetően kezelték (savpótlás?), a fogamon érzek egy kis síkosságot, de a buli hevében az ember nem erre figyel. Fülöp István elmondja, hogy ugyanazzal a fajtaélesztővel erjesztette ki, mint a fent taglalt olaszrizlinget. Érdekes, azt hittem, a vörös és fehér borok fajélesztői nem átjárhatóak... de itt mindkettővel elég jó kölcsönhatásba lépett. Megfogalmazódik bennem a szó: ez egy bulibor.

"Csillagom" királyleányka gyöngyözőbor.  Leírom a tulajdonos szóhasználatát, mert irtóra tetszik: "csajozós, nyalós" bornak készült. Cukros illat, mint egy üdítőital, mint egy traubiszóda, gumicukor (gumimaci - tudják, miből készül? ne árulják el a csemetéknek...), gyöngyvirág – ízben is traubiszóda, de nem is: inkább almdudler. 15g maradékcukor, üdítőitalos habzás. Nem az én stílusom - de ez mit számít? Én 43, a célközönség 23 - és nekik garantáltan bejön. Amúgy meg épp nemrég cikkeztem az egyetemi borfogyasztásról a Belward pince kapcsán. Belward Pincészet - Olaszrizling (2015 és 2013) Miért is akarnánk a komor chardonnayket ráerőltetni a fiataljainkra?! És ugyan mit tudna szeretni egy huszonéves egy Bősz Adrián Adriano tanninjain? Kell, aki az ifjúság ízlését szolgálja ki.

Nekem megvan a kiegészítésem a Fülöp Pince szlogenjéhez: Nyergesújfalu legpolgárpukkasztóbb borászata. Nézzenek csak rá a tulaj sapkájára :-)

Újdonságok

Szekszárd dícsérete

Részben azért, mert a vidéken jártam, és elragadott a szépsége, részben pedig mert már korábban is szerettem és hosszabb ideje figyelemmel kísérem a Szekszárdi Borvidéket, most két borról is beszámolok. Két olyan alapbor, ami mindkettő megmelegítette a szívemet, és visszaadja a magyar borok - ezen...
Teljes cikk

mint Irsai Olivér a Hegyen...

A fogyasztó az úr? Valami könnyűt szeretne inni a Hegyen. Nos, akkor telepítünk neki Irsai Olivért! Ne vesződjünk azzal, hogy megértessük, a Hegy, az valami más. Ha ide jön, számítson ásványosságra, számítson idősebb, nehezebb tételekre. Nem. Telepítünk Irsait. A Hegyre. A magyarok számára...
Teljes cikk

Geszler chardonnay 2022

Minél inkább kóstolgatom annál inkább meggyőződésemmé válik hogy a Geszler pince Mór legjobbja. Ez a bor - ha jól eltaláljuk a hőmérsékletét - egészen gazdag ízvilággal jelentkezik. Van benne kumkvat, tiszta szőlőlé íze, illata; van szárazpróbájában egy lehelletnyi sárgabarack, és a felületen a...
Teljes cikk

Geszler "Vértes kincse" birtokbor 2021

Nos, nem egy Montrachet, de gyönyörű példája a szépen érlelhető boroknak, köszönhetően a legendás móri savak megtartó erejének. Most friss az élmény, most kell írnom róla. Mi régebbi vágású alakok még úgy humorizáltunk, hogy amikor valami sok összetevőből áll, akkor az a Fradi nevet kapta, így lett...
Teljes cikk

Párhuzamok, nem ellentétek

Szeretem az összehasonlításokat. Nem azért, hogy keményen szembesítsem az összehasonlított tételeket: melyik jobb, miért jobb, és hasonlók. A borok is megsértődhetnénk, de ők nem teszik; csak szépen, hallgatagon és odaadóan fekszenek a palackban összehasonlítás után. Mégis, nem volna velük szemben...
Teljes cikk

Crémant de Luxembourg

Ki ne hallott volna a luxemburgi borokról?   – Na jó, kezdem előlről. Luxemburg borászati hagyományai világszerte ismertek...   – Rendben, látom, hogy más megközelítést kell választanom. Luxemburg, ez a kicsiny nyugat-európai ország – hiszik, vagy sem – jelentős borkészítési...
Teljes cikk

Nem minden arany, ami fénylik

Ez egy poszt, összesen 5 tanulsággal. Nyár van, ilyenkor könnyű bort kíván az ember, gyakran szódával feldobva, mindenesetre hidegen. Sokan a rozéra esküsznek és van is benne valami: légies tud lenni, aromatikája általában gyümölcsös, és magas savtartalma miatt rendkívül jó szomjoló. Ez lenne a...
Teljes cikk

Geszler Zenit 2022

Nem tudom, a kedves olvasó számára mond-e valamit az az étel, hogy  salátafőzelék. Igen, friss fejes salátából, egy kevés húsos szalonnán megfuttatva, fokhagymával és tejföllel. Általában véve is nehéz kérdés, hogy a magyar asztalok tipikus hétköznapi fogásához milyen bort lehet inni....
Teljes cikk

Maróti Attila Pinot Noir 2021

Pinot Noir mátrai módra és főként Maróti Attila lendületével. Igen, ő az, aki magáról úgy fogalmazott, hogy "a saját rabszolgám vagyok. minden nap hajnali ötkor kelek" és ezt a lendületet viszi bele a boraiba. A többi itt...
Teljes cikk

Thummerer Egri Bikavér Superior 2017

Végre egy jó bor. Mély rubinszín, feketés maggal, padlizsánlila villanásokkal. Telt testre utaló, szép glicerines templomablakok futnak le a pohár oldalán.  Illatában először cassis. Érdemes sokat hagyni gyűlni a pohárban az illatot. Én Riedel bordeaux-i pohárból kóstoltam. Megérte elővenni a...
Teljes cikk

Blog

Mire való a borbecsüs?

Ért egy rossz élmény nemrégiben, a Váci utcában, egy magyar üzletlánc kiemelt boltjának borospincéjében. Azazhogy nagyon jó élmény volt, és mégis rossz. Megmagyarázom.Betévedtem, és a földszinti választék szegénysége arra sarkallt, hogy lenézzek a pincébe. Ez a pince egyszerűen...
Teljes cikk

Helyünk a világ bor-térképén

Aligha kérdőjelezhető meg, hogy amilyen képet a londoni WSET (Wine and Spirits Education Trust) közvetít egy országnak a borokvilágában elfoglalt helyéről, az erősen hat az adott ország megítélésére, legalábbis a szakértő(bb) nemzetközi fogyasztók körében.A minap belelapoztam a WSET...
Teljes cikk

Ár-érték arány

Most kaptam a hírt, hogy a Tamellini Soave 2013-as évjáratát leárazták és jelenleg 8,49 angol font áron lehet hozzájutni London egyik menő borkereskedésében. Gyors fejszámolást követően rádöbbentem, hogy ez a "fantasztikus" ajánlat 3500 Ft-ot takar, az eredeti 4800 Ft körüli összeg helyett. Valaha...
Teljes cikk