Figula - Rozé cuvée 2019

Csupa alsópolcos bort támadtam meg az utóbbi időben, nagy nevektől. Nem véletlenül. Filozófiám, hogy nem csak a prémium tételeket kell értékelni, hanem írni kell bizony a hétköznapi, a "folyó" tételekről is, mégpedig azért, mert sokat elárulnak a pincészetről, a hozzáállásáról, a borászról, s nem utolsósorban azért, mert valódi felfedezéseket tehetünk - jó esetben - kiváló ár-érték arányú borokról, amelyek aztán kedvencükké válhatnak az adott évben, vagy amíg el nem fogynak. Ezért van az, hogy a 2000 ft alatti kategóriát olyan vehemensen kóstolom és megírom (persze nem kivétel nélkül).

Ne felejtsük el, hogy ezek a nagyágyúk valaha azzal hívták fel a figyelmet magukra, hogy a boraik kiemelkedően jók voltak, persze akkor még (20-25 évvel ezelőtt) jóval kisebb mennyiséget termeltek, vagyis több törődés jutott minden tételre. Azóta túl vannak egy-egy nagy fejlesztésen, nagyobb technológiai beruházáson, gyakran területvásárláson, terjeszkedésen is, és értelemszerűen átalakult a birtokszerkezet, "kinőtték" magukat. Sorra megjelentek a hipermarketekben is, akik korábban csak a Bortársaságnál voltak jelen, s ez együtt járt a mennyiségi termelés igényével. Mennyiség és minőség persze gyakran fordított arányban állnak egymással.

Most egy olyan példát találtam, ahol újból tetten érhettem ennek az elvnek az érvényesülését. Félreértés ne essék, a bor jó, sőt kiváló. De hol van már az az egyedi karakter, amit megszerettünk Figula Mihály boraiban? Nyilván sehol máshol már, mint a prémium tételekben...

A rozé házasítás egyébként fajtaösszetételét tekintve újszerű, szokatlan, főként a zweigelt szerepeltetése emeli ki a trendből. Ennyiben legalább izgalmassá teszi, a zweigelt valóban kölcsönöz egy összetéveszthetetlen lágyságot a bornak, amitől feminin lesz. Az érlelés, a használt technológia, a valószínűleg fajélesztőzés azonban "fűnyíró elven" bezúzza abba a málna-szamóca-pillecukor háromszögbe, amelyből ma már illik kitörni akarni és rozéban is valami egyedibbet, karakteresebbet nyújtani. Ezt  nem kapjuk meg. Aki ismeri az északi part adottságait, járt már Figuláék birtokán, gyönyörködött onnan a kilátásban és beleszagolt a levegőbe, az várja az összetéveszthetetlen fűszerességet, amit csak a Balaton felvidék adhat. Ez pedig egy hipermarketbe szánt tömegbor, ami nagyon jó, és tehetséges grafikus által készített címkéje segítségével felső kategóriás rozénak álcázza magát középkategóriás borként.

Valami hasonló volt a gondom a Gere alapborokkal is itt: A. Gere - Olaszrizling 2019.

Mi a tanulság? Van tanulság, amit levontam. Érdemes az ismeretlennek tűnő neveket kipróbálni. Érdemes a borvidéken testközelben körülnézni, tájékozódni és kóstolni. Érdemes a hipermarketektől és a Bortársaságtól is távol maradni. Egyre több feltörekvő, vagy már jól bejáratott, de más értékesítési csatornákon működő borászatot fogunk találni, akik maradandóbb élményt nyújtanak majd boraikkal, s még az ár sem lesz jelentősen magasabb, mint a bejáratott neveknél. Ez legalábbis a "hétköznapokra szánt" borok esetében mindenképpen így van. Példákat is adjak? Tessék.

Szekszárd: Hetényi pince, Mikóczi pince; Mór: Geszler pince; Pannonhalma: Hangyál Balázs; Eger: Dr. Dula Bence; Villány: Vojtek pince; Mátra: Maróti Attila, Kiss Attila; Kunság: Köpcös (Léder Zoltán); Tokaj: ajaj, itt oly sokan... de pl. Espák pince, stb.

Újdonságok

A Hard-seltzer jelenség

Valamikor a nyár elején jelent meg először ez a szó: hard seltzer. De akkor aztán egyszerre és mindenhol, minden felületen. Ez azt jelenti, hogy pénz van mögötte, minden bizonnyal nem kicsi. Az, hogy valami undorító, általában nehezen leplezhető, bár igyekszenek gondosan palástolni, például sok...
Teljes cikk

Aranyérmes Cannes-ban az Ostoros Rozé 2020

A franciaországi Cannes-ban idén nyáron nemcsak a filmcsillagok ragyognak, hanem az Ostoros Családi Pincészet Egri Rozéja is. 2004 óta itt rendezik meg ugyanis minden évben a világ legnagyobb, kifejezetten rozéknak szóló világversenyét, a Mondial du Rosét, ahol az Ostoros 2020-as évjáratú Egri Rozé...
Teljes cikk

Szatmári Családi Pincészet, Szigliget

Feleslegesnek tűnik egy olyan pincészetről írni, amelyik jelenleg zárva tart. Éttermük is üzemel(t) és most átalakítás miatt zárva. Miközben éppen balatoni szezon van... Mivel azonban a borok annyira jók, én hiszek a folytatásban, ahogy a tulajdonos, Szatmári Gábor is, hiszen ő dolgozik rajta! A...
Teljes cikk

Somló nagyágyúja (Györgykovács Tramini 2018)

Sovány vigasz, hogy Györgykovács Imre furmint és hárslevelű ültetvényeit Kreinbacher néven élvezhetjük tovább, mint arról néhány éve értesülhettünk. vinoport.hu/tema/az-utolso-harslevelumet-isszuk-iden/3564. Nem mintha Kreinbacherék nem lennének elég jók. De ahogy Szepsy István neve egy lett...
Teljes cikk

Káli Kövek - Kavics 2019

Hogy egyszerű bor-e a Kavics, ahogy a neve sugallja (kavics = csak valami kis apróság, mi ez a kőhöz képest, pláne egy sziklához képest...), ezt latolgattam hosszan, aztán belevágtam ebbe a cikkbe, mert kezdettől fogva tudom a választ. A borász túl szerény. A Kavics a köveskáli Káli Kövek (Szabó...
Teljes cikk

Vesztergombi Turul 2016

Találomra választottam egy tételt az elmúlt hónapokban tartott online kóstolóim tételei közül. A Vesztergombi Turul egyike volt a közönségkedvenceknek.  Napfényben vizsgálva már téglásodó szélű, csillogó, áttetsző rubinszínű bor. Illata áradó vaníliássággal indít, ami azonban magában felér egy...
Teljes cikk

Haraszthy Sauvignon Blanc 2019

Etyek Budapest szőlőskertje. Ez a beidegződés a rendszerváltás óta fokozatosan épült ki, csúcsát talán az etyeki Kezes-lábossal és a Piknikkel érte el, jól épített az amúgy is zajló/zajlott szuburbanizációra, ami Budapestnek ezt a NY-DNY-i részét elérte a '90-es évektől kezdődően. Errefelé már...
Teljes cikk

Vida prémium és a Lösz

A Vida borok egyértelmű sajátja a derű. Nem túlzás állítani, hogy a Vida borok kivétel nélkül bájosak és napsütéses optimizmust hordoznak. Faggattam róla ifj. Vida Pétert, hogy mi a titka ennek a félreismerhetetlen karakternek, és több mindent is megnevezett. Elsősorban a kíméletes növényvédelmet,...
Teljes cikk

Ortonese - Sangiovese-Merlot IGT 2019 Daunia Canosa, Puglia

Alapvetően azt nem értem, hogy minek importálunk borokat kicsiny országunkba, ha nálunk is bőven megterem a kiváló, s még annál kiválóbb is. Ez a tétel például egy céges karácsonyi ajándék volt, s aki kapta, sokkal jobban járt volna hasonló árfekvésben akár egy Lelovits cabernet sauvignonnal, akár...
Teljes cikk

Arias - Pécselyi Chardonnay 2018

Mit is jelent pontosan a 'kézműves bor' kifejezés? Lépten-nyomon úgy használják, mintha a kis mennyiségű, prémium minőségű borok szinonimája lenne. Nincs egyenlőségjel a kettő között. Tény, hogy jellemzően a kis pincészetek gyűjtőfogalma. Magam kézműves bornak legfeljebb 8 hektár területtel...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk