Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.

Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.

Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a Koccintóst... A másik szabály, hogy vörös és fehér vegyítéséből a legízletesebb. A harmadik  szabály, hogy 1/3 vörös, 1/3 fehér, 1/3 víz.

Az én kezembe az Ostorosbor Csipke Vörös akadt, csak itthon jöttem rá, hogy miért is volt jó választás. Első ránézésre - medina fajtából készült - lelombozódtam. Medina... talán erős lesz ezt leírni, de egyszerűen nem tudom, miért nemesítették ki ezt a szegény fajtát. Nem hogy megkapónak, divatosnak, vagy valami ehhez hasonlónak nem tudnám nevezni, hanem éppenséggel kifejezetten diszharmonikusnak, elfuseráltnak tartom - hozzáteszem halkan, hogy a turánnal együtt. (Elnézést kérek a nemesítőktől: Csizmazia Józseftől és Bereznai Lászlótól).  Intenzíven parfümös, virágos íze egyáltalán nem passzol egy vörösborhoz az én ízlésem szerint, de persze nem csak én létezem és kóstolok a világon. A test nem elég nagy, a tannin kevés, az édeskés virágillathoz nem illik a vörösboros karakter...

Az Irsai Olivér már jobb, a muskotályos, illatos ízvilágával. Arra azonban nem számítottam, hogy a két illatos fajta ennyire jó összhatást fog adni! A fűszerezés elsősorban fahéj volt, kevés szegfűszeg, egy kis vaníliás cukor, és narancshéj. Mondjuk én nem szeretem, ha összeragad tőle a szám, úgyhogy cukor kevés ment bele, aztán addig kotortam a kamrában, amíg a kezembe nem akadt egy üveg juharszirup. Érzéssel, kb. csészénként egy-egy teáskanállal öntöttem. Zseniális lett, csak ajánlani tudom! Az illatos borok a fűszerekkel és a juharszirup lágyságával kiegészülve egyszerűen tökéletes kombó lett! Olyan szépen lágyította a mixet, hogy még az alakjukra oly kényes hölgyek is kétszer kértek, hivatkozva a juharszirup "egészséges" édesítő hatására.

Pancsoljanak Önök is bátran! Éljen a tél!

Ja, és rehabilitálom a medinát, de csak forralt bor céljára.

Újdonságok

Eredet Pince - Kékfrankos rozé 2016

Valahogy a rozékra kattantam rá mostanában, talán a koranyár miatt. Igen, tulajdonképpen a tartalmas és a könnyű ötvözése a rozé, talán ezért olyan népszerű. Tartalmas, mert zamatai sokfélék, vonzóak, könnyű - mert tényleg az, lehet gondolkodás nélkül inni - több, mint egy fehérbor, mert...
Teljes cikk

Kristinus Borbirtok

Régóta kerülgetjük egymást, a Kristinus, meg én. Ezt úgy értem, hogy évek óta folyvást összetalálkozunk kiállításokon, kóstolókon, és nem szaladok el az ismerkedés elől, hanem egyre másra derekasan kóstolom a szortimentet, jegyzetelek, és ki is alakult bennem egy átfogó kép, azonban írni még...
Teljes cikk

Geszler Családi Pincészet, Mór

Az egri borvidéket szokták Burgundiához hasonlítani. Adódik, hogy Villány lenne a magyar Bordeaux (holott itt már jóval kevésbé indokolható az analógia). Etyek a magyar Champagne. Ezek már jól bejáratott párhuzamok. Először megkóstoltam a Geszler Családi Pincészet borait, és megfogalmazódott bennem...
Teljes cikk

Hangyál borok Húsvétkor

Húsvét a legnagyobb ünnepünk, és ilyenkor mindenki igyekszik kitenni magáért a saját családja és a húsvét hétfői vendégjárás kiszolgálása céljából. Természetes, hogy már most tele van az internet a különböző receptekkel, étel-ajánlókkal, a bloggerek sürögnek-forognak. Gondolkodtam, mennyiféle étel...
Teljes cikk

Fülöp Pince - Nyergesújfalu leg... borászata

Tetszik nekem az a magabiztosság és fölény, ami ahhoz kell, hogy a szlogen kipótlását képzeletünkre bízza a borászat - mit is asszociálunk hozzá a leginkább. Lakva ismerszik meg az ember - kóstolva ismerszik meg a bor - és a borász. Jó ez az egész történet az örökségébe beleszerető és a birtokot...
Teljes cikk

St. Andrea - Szeretettel 2016 Pinot Noir Rosé

Sokan gondolják újabban, hogy amit csinálnak, az egy misszió. Tanárok úgy beszélnek a tanításról, mint misszió. Informatikusok arról beszélnek, hogy az informatikai biztonságtudatosság megteremtése egy misszió. A modern minőségi borágazat megteremtése is egy misszió Magyarországon. De hogy ezen...
Teljes cikk

Mikóczi Pincészet - Cabernet Sauvignon 2011

Szűztermés, de hogy két éves tőkékről szüretelték, az igazán meglepett, mert úgy tudtam, hogy a szőlő legkorábban 3-4 évesen fordul termőre. Ha egy bor öreg tőkékről származik, azt azért szoktuk kiemelni, mert az idős szőlő már nem törekszik annyi termést hozni, a természetes hozamkorlátozás...
Teljes cikk

Dubicz Borászat - 1014 Mátrai Szürkebarát (2016)

In medias res kezdem, mert ez a legfontosabb ahhoz, hogy méltó helyén tudjuk értékelni: ez a bor a fehérboroktól megszokottnál magasabb hőmérsékletet kíván. Meglátásom szerint 14-15°C fokon fogyasztandó, mert ekkor mutatkozik meg a legszebben az aromavilága.Világos szalmaszín. Nem tolakodó,...
Teljes cikk

Kovács Nimród Winery - Monopole NOIR 2011

Van egy olyan közkeletű nézet, hogy férfinak nehéz olyan ajándékot találni, aminek igazán örül. Szerintem viszont pofon egyszerű: elég hozzá egy palack igazán jó bor, mondjuk egy Kovács Nimród "Noir" a Monopole sorozatból. Akitől kaptam a bort nem is tudta, hogy bennem már eleve él egy pozitív...
Teljes cikk

L. Simon Borászat - Rozsdás csuk 2016

Valentin nap közeleg, és elárasztotta a médiát a Valentin-napi értékesítési láz. Többek között azt harsogják mindenfelé a fülembe és a szemembe, hogy Valentin-napkor rózsa helyett valami más rózsaszínűvel is meg lehet lepni a Kedvesünket. Miért is ne épp egy rozé borral?Nem átallok helyeselni, bár...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk