Cramele Recas - két fehér

Ideje körülnézni a határon túl. Nem csupán azért, mert Balla Géza lett az év bortermelője (Ménes), hanem azért, mert úgy látom, divattá vált. Félreértés ne essék, továbbra is a hazai borokat szeretjük nagyon mi magyarok, de kíváncsiak kezdünk lenni, és egyre inkább érdeklődünk a szomszédos országok borai iránt. És nem csupán azok iránt, amelyeket magyarok készítenek. Legalábbis ezt tudtam meg az egyik vezető borismereti magazinból a minap.

A Cramele Recas az egyik olyan pincészet a Bánságban, amelyik hosszabb ideje jelen van a magyar piacon, és kiállításokon is rendszeresen részt vesznek. Nyilvánvaló náluk a nemzetközi ismertségre törés szándéka, ennek jegyében boraikon olyan szép, összeszedett, szabatos angol nyelvű borleírásokat olvashatni, hogy szívem összefacsarodott: a mi borászaink miért nem fordítanak erre ilyen igényességgel figyelmet? Pedig milyen hosszú ideje mondom (és ajánlom magamat, persze).

Két fehér bort kóstoltam, kezdetnek. A borokon nem tüntetnek fel évjáratot, ez nálunk szokatlan, de egyébként mindkettő 2017-es. Mind a királyleányka (feteasca regala), mind a sauvignon blanc a Castel Huniade, vagyis Hunyadi-kastély sorozatba tartozik. Valamikor a Hunyadiak birtokai voltak errefelé. Szép és egységes dizájn jellemzi, vonzza a szemet, feltűnő, egyszerre klasszikus és színei miatt fiatalos. Minden azonnal érthetővé válik, ha utánanézünk, és meglátjuk, hogy angol tulajdonos áll e temesrékási borászat mögött. És vigyázat, a palackokban lévő bor is beszél.

A királyleányka őshonos fajta Erdélyben, a kövérszőlő és a leányka természetes hibridje. Szinte kötelező tehát, hogy a Recastól is kóstoljunk egy királyleánykát (tükörfordítása a feteasca regala-nak). Robusztusabb királyleányka, mint amit mondjuk Thummerertől megszoktunk. Aranyos csillanású sötétebb szalmaszín ital, fajtajelleges és eléggé intenzív virágos illattal (jázmin). Már az illatból is következtetni lehet a maradékcukor jelenlétére. Szájban azután kiderül, hogy egy igazi elsőrandis, csajozós, fruskacsalogató borral van dolgunk. A felszínen könnyen érthető őszibarack, mögötte kifinomultabb exotikus gyümölcsök, citrusok, licsi. A karakteres savak (ezt a leánykától örökölte a szőlőfajta a hibridizációs nász során) szerencsére nem engedik nagyon dominálni a maradékcukrot, de így is kerekded, egyszerre lendületes és friss bort kapunk. Kicsit rusztikus, valahogy elsőre talán darabos, de a második kortytól megszelidül és markánsabban kidomborodik a fiatalos, frissítő jellege. Mint mindig, most is megéri várni egy keveset, akár néhány órát, mire a felnyitott bort kóstolni kezdjük. Átszellőzik, aromagazdagabbá válik. Egészen apró buborékok teszik még csillámlóbbá a szájban nyújtott összképet, picit átsziporkázzák a kortyot. Érdekes, szokatlan. Mi Magyarországon haloványabbnak szoktuk meg a királyleánykát, sápadtabbnak.

Azonos stílusban, de mennyire más céllal és összhatással bíró bor a sauvignon blanc! Semlegesebb, bár kitűnően érezni, hogy ugyanarról a vidékről érkezik. Világos szalmaszín. Visszafogottabb illat, egészen óvilági jellegű érzet jellemzi. Már az illatban megjelenik egy kevés ásványosság. Szájban maradéktalanul tiszta, zamatai mindenhez illeszkedően semlegesek, mentás-csalános, főként talán mentás karaktert mutat. Kiváló lehet tengeri herkentyűkhöz. Összeérett az összkép, egységes és bisztroborhoz illően sokoldalú, nem tolakodó. Ne tartogassuk, most kell fogyasztani. Közepesen hosszú lecsengésével korrekt, étel kíséretére kitalált, jól iható tétel.