Basilicus – Egyszervolt furmint birtokbor 2012

Az utóbbi időben a Kékfrankos Április miatt annyi vörösbort kóstoltam, hogy szinte lila maradt tőle a fogsorom. Úgy érzem, ideje visszatérnem a fehérek világába, annál is inkább, mivel a Tokaji Márciuson megismert borok közül sokat még be sem sikerült mutatnom.

Éppen a "száraz furmint" programomat centrifugáltam a Tokaji Márciuson körbesétálva. Feltett szándékom volt, hogy utána járok, készülnek-e szélesebb körben azok az összetett, új stílusú, világízlésnek megfelelő száraz furmintok, amelyeket Jancis Robinson vizionált Caroline Gilby-re támaszkodva 2010 óta. Túl voltam a Mádi Borház csodás iMÁDlak-ján (bár ez nem tisztán furmint), a Tokajicum Királygát furmintján és megkapó sárgamuskotályán, és tovább vadásztam az izgalmas, új stílusú furmintokat. Úgy léptem oda a Basilicus standjához, hogy szégyenszemre semmit nem kóstoltam még tőlük ezelőtt. Amit ott kaptam, az alapján viszont érdemes volt megismerkedni.

Az izgalmas jelzőt minimálisan megérdemli ez a bor, de ez még csak a kezdet. Szándékosan nem  kérdeztem utána sem talajnak, sem borkészítési technikának, egyszerűen csak kóstolni és élvezni akartam a tiszta furmintot. Színével sem törődtem, azonnal nekiestem az illat boncolgatásának.

A mindenit! Különleges, eddig nem tapasztalt illatokat kapok. Először mész, legalábbis valamilyen meszes jelleg, azután fémek. Talán leginkább acél, az acél kék hűvössége, de cseppet réz és ón is. Most meg hirtelen egy üde rózsaszirom-érintés, azután tovább szagolom, és feltűnik egy jól felismerhető, vegetális fügelevél illatjegy. Mindez persze a furmint megszokott jellegén díszítés. Nem tolakodó, közepesnél  valamivel kevésbé intenzív illatában egymást érik a meglepetések. Utóbb olvastam utána, és látom, hogy Tarcal környékén van lösz is, azután főként andezites, riolitos talajok, a karakteres ásványosság nyilván ebből ered. Gazdag illat, és visszafogott, elegáns.

Szájban a savak dominálnak, de nem uralják el, szép, érett sav, félreértés ne essék, ez dicséret, és nem lóg ki. Ásványossága a szájban még kifejezettebb, a gyümölcsös jegyek háttérbe szorulnak, ettől a bor férfiassá válik. Kellemes bor, de olyan koncentrált és különleges, hogy csak keveset lehet belőle egyszerre inni. Ez az a bor, amiről Hamvas úgy ír, hogy apró pohárból, a legbensőségesebb barátokkal, a világ transzcendens mélységein elgondolkodva kell elővenni.

Fügelevél illatot még soha nem éreztem borban, ez egy igazi nagy felfedezés. Talán ez is a transzcendens vetületet támasztja alá? Elvégre Ádám és Éva a Paradicsomban fügelevélbe öltöztek...


Újdonságok

Vylyan Bogyólé 2024

Az ideit szokatlanul későn kóstoltam le, de nem maradhatott el. 100% zweigelt, csak a korábbi évjáratok zweigeltjeinek erőteljesebb tanninja maradt el. Nagyon élvezetes, mondjam azt: jubileumi Bogyólé. Kiforrott, igazán franciás - még a banán is érkezik az ízek között - mégis jólesően magyar....
Teljes cikk

Szekszárd dícsérete

Részben azért, mert a vidéken jártam, és elragadott a szépsége, részben pedig mert már korábban is szerettem és hosszabb ideje figyelemmel kísérem a Szekszárdi Borvidéket, most két borról is beszámolok. Két olyan alapbor, ami mindkettő megmelegítette a szívemet, és visszaadja a magyar borok - ezen...
Teljes cikk

mint Irsai Olivér a Hegyen...

A fogyasztó az úr? Valami könnyűt szeretne inni a Hegyen. Nos, akkor telepítünk neki Irsai Olivért! Ne vesződjünk azzal, hogy megértessük, a Hegy, az valami más. Ha ide jön, számítson ásványosságra, számítson idősebb, nehezebb tételekre. Nem. Telepítünk Irsait. A Hegyre. A magyarok számára...
Teljes cikk

Geszler chardonnay 2022

Minél inkább kóstolgatom annál inkább meggyőződésemmé válik hogy a Geszler pince Mór legjobbja. Ez a bor - ha jól eltaláljuk a hőmérsékletét - egészen gazdag ízvilággal jelentkezik. Van benne kumkvat, tiszta szőlőlé íze, illata; van szárazpróbájában egy lehelletnyi sárgabarack, és a felületen a...
Teljes cikk

Geszler "Vértes kincse" birtokbor 2021

Nos, nem egy Montrachet, de gyönyörű példája a szépen érlelhető boroknak, köszönhetően a legendás móri savak megtartó erejének. Most friss az élmény, most kell írnom róla. Mi régebbi vágású alakok még úgy humorizáltunk, hogy amikor valami sok összetevőből áll, akkor az a Fradi nevet kapta, így lett...
Teljes cikk

Párhuzamok, nem ellentétek

Szeretem az összehasonlításokat. Nem azért, hogy keményen szembesítsem az összehasonlított tételeket: melyik jobb, miért jobb, és hasonlók. A borok is megsértődhetnénk, de ők nem teszik; csak szépen, hallgatagon és odaadóan fekszenek a palackban összehasonlítás után. Mégis, nem volna velük szemben...
Teljes cikk

Crémant de Luxembourg

Ki ne hallott volna a luxemburgi borokról?   – Na jó, kezdem előlről. Luxemburg borászati hagyományai világszerte ismertek...   – Rendben, látom, hogy más megközelítést kell választanom. Luxemburg, ez a kicsiny nyugat-európai ország – hiszik, vagy sem – jelentős borkészítési...
Teljes cikk

Nem minden arany, ami fénylik

Ez egy poszt, összesen 5 tanulsággal. Nyár van, ilyenkor könnyű bort kíván az ember, gyakran szódával feldobva, mindenesetre hidegen. Sokan a rozéra esküsznek és van is benne valami: légies tud lenni, aromatikája általában gyümölcsös, és magas savtartalma miatt rendkívül jó szomjoló. Ez lenne a...
Teljes cikk

Geszler Zenit 2022

Nem tudom, a kedves olvasó számára mond-e valamit az az étel, hogy  salátafőzelék. Igen, friss fejes salátából, egy kevés húsos szalonnán megfuttatva, fokhagymával és tejföllel. Általában véve is nehéz kérdés, hogy a magyar asztalok tipikus hétköznapi fogásához milyen bort lehet inni....
Teljes cikk

Maróti Attila Pinot Noir 2021

Pinot Noir mátrai módra és főként Maróti Attila lendületével. Igen, ő az, aki magáról úgy fogalmazott, hogy "a saját rabszolgám vagyok. minden nap hajnali ötkor kelek" és ezt a lendületet viszi bele a boraiba. A többi itt...
Teljes cikk

Blog

Mire való a borbecsüs?

Ért egy rossz élmény nemrégiben, a Váci utcában, egy magyar üzletlánc kiemelt boltjának borospincéjében. Azazhogy nagyon jó élmény volt, és mégis rossz. Megmagyarázom.Betévedtem, és a földszinti választék szegénysége arra sarkallt, hogy lenézzek a pincébe. Ez a pince egyszerűen...
Teljes cikk

Helyünk a világ bor-térképén

Aligha kérdőjelezhető meg, hogy amilyen képet a londoni WSET (Wine and Spirits Education Trust) közvetít egy országnak a borokvilágában elfoglalt helyéről, az erősen hat az adott ország megítélésére, legalábbis a szakértő(bb) nemzetközi fogyasztók körében.A minap belelapoztam a WSET...
Teljes cikk

Ár-érték arány

Most kaptam a hírt, hogy a Tamellini Soave 2013-as évjáratát leárazták és jelenleg 8,49 angol font áron lehet hozzájutni London egyik menő borkereskedésében. Gyors fejszámolást követően rádöbbentem, hogy ez a "fantasztikus" ajánlat 3500 Ft-ot takar, az eredeti 4800 Ft körüli összeg helyett. Valaha...
Teljes cikk