Aleksandrovic - Trijumf Gold 2018
Egy gondosan elkészített bor, kétségtelenül, de furcsán más, mint amihez mi szokva vagyunk itt, kis hazánkban. Mondjuk nem nevezhetném nagy bornak abban az értelemben, ahogy például nagy Gál Lajos Kántor-tagja, vagy bármelyik száraz hegyaljai furmint.
Egy nagyágyúnak szánt fehérbort nálunk olaszrizlingből, esetleg chardonnayból, de persze leginkább furmintból préselnének. Aleksandrovicék sauvignon blanc-t használnak, 85%-ban, a többi pinot blanc és rajnai. Szerencsére szépen lekerekítik a sauvignon markáns illatait, de így is kiérezhető, viszont inkább óvilági hangolású. Vagyis fő aromái az egres, a fűfélék, semmi macskapisi - vagy alomszag - s mellette sorban felbukkannak díszítő elemként érettebb exotikusok is, de halványan, csak a komplexitás emelésére.
A közepe, az viszont üres. Nem szívesen írok le ilyen sarkos szavakat, de nincs mese: a korty nem tart lépést a bevezető ízérzettel, s a lecsengés is valamelyest rövid. Mindez nem kellemetlen, de az árfekvést ismerve (6000 ft körül) kicsit visszatetsző.
Lecsengésében, és hosszas - valójában napokig tartó - szellőztetés után kellemes meglepetéssel zár, a bor ásványossága kinyílik és ellobbantott gyufa illat formájában kíséri végig az utolsó kortyokat.
Kifejezetten gasztronómiába való bor. Visszafogott stílustalansága fine dining étteremben sikeres lehet. Ezt a legkomolyabban mondom, s ha jól olvastam a szerb borexportól szóló beszámolókat, pont ez a megcélzott célpiac. Ha így nézzük, telitalálat.
